Jenkei András, 2015.10.23. | Kosárlabda

Oroszlányban aratta idei első győzelmét a Vasas férfi kosárlabdacsapata az NB I B Nyugati-csoportjában..

Viszonylag nagy játékosmozgás volt nyáron a Vasas Akadémiánál, számos nálunk nevelkedett fiatal továbblépett, és több, évtizedes NB I B-s rutinnal rendelkező kosaras érkezett. Így a Surman testvérek, akik az utóbbi években a németországi Elchingen csapatában játszottak, az NB I B-ben tavaly a Bonyhád tagjaként MVP-címmel büszkélkedő Faragó Péter, aztán Zsemlye Sándor és Katona Róbert. Leigazoltuk a DEAC tehetséges fiatalját, a 19 esztendős Andrássy Gézát is. Ők, a korosztályos együtteseinkből kikerülő tehetségekkel kiegészülve, az előzetes szakmai vélemények szerint is „ütős” gárdát alkothatnak.

Sárosi Bulcsú vezetőedzőre persze komoly feladat vár, hiszen ekkora változás után, egy eredményes csapat kialakításához idő kell.  
Három forduló telt el eddig a bajnokságból, amelyben két vereséggel kezdett a Vasas Akadémia. Ezek közül az első volt a fájóbb, hiszen az erőviszonyok inkább mellettünk szóltak, másodjára viszont a bajnoki címre pályázó veszprémieket képesek voltunk megszorongatni. A Nemzeti Ünnep előtti napon az első két mérkőzését megnyerő Oroszlány otthonába látogatott a Vasas. Eredményesen kezdtünk, és az elején kiharcolt előnyt magabiztosan őriztük, ami az idei első győzelmünket jelentette a NB I B Nyugati-csoportjában.
Folytatás november 8.-án idehaza Pasaréten, a Bajai Bácska ellen.

Eredmények:
1. forduló:
Tehetséges Fiatalok Budapest –  Vasas Akadémia 68-57 (20-14, 18-8, 14-22, 16-13)
Vasas:
Surmann P. 14/3, Faragó 18/3, Katona R. 4, Garamvölgyi 8, Andrássy 8. Csere: Surmann G. 3, Boros, Zsemlye, Nshimba, Völgyi 2.
2. forduló:
Vasas Akadémia  –  HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 68-79 (16-18, 11-25, 15-15, 26-21)
Vasas:
Surmann P. 17/3, Faragó 15/3, Nshimba 5, Garamvölgyi 11, Andrássy 2.  Csere: Surmann G. 11, Kozma, Boros 2, Zsemlye 2, Kiss B. 1, Völgyi 2, Steier.
3. forduló:
Oroszlányi SE Lions –  Vasas Akadémia  86-94 (17-24, 23-22, 16-25, 30-23)
Vasas:
Surmann P. 3/3, Faragó 33/12, Katona 5/3, Andrássy 16/9, Garamvölgyi 18/3.  Csere: Boros 2, Zsemlye 3, Surmann G. 4, Nshimba 7, Kiss B. 3/3, Kozma.


Hirdetések