Jenkei Dániel, 2015.10.15. | Kézilabda

A tavalyi évhez hasonlóan ismét az MTK csapata jelentette számunkra a végállomást a Magyar Kupában.

Magyar Kupa, II. forduló:

Vasas SC – MTK Budapest 18-22 (8-9)
Fáy utcai csarnok, 150 néző
Vezette: Buza, Cseszregi

Vasas SC: Tzintzis – Hárs 2, Borbás 2, Barczi 2, Kocsis, Becséri 5, Rózsa 1. Csere: Katona 3 (2), Pados 2, Lyngby 1, Nagy, Németh, Márity (kapus)
Vezetőedző: Csík János

MTK: Ignácz-Pethő, Putz – Bacikova 4, Tóth 1, Balog 6 (5), Török, Horváth, Kovács, Blaubacher (1), Gera 1, Dakos 3, Faluvégi 1, Gorilszka 2, Valovics 1, Barna 2
Vezetőedző: Golovin Vlagyimir

Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/2 ill. 6/6 

Idén már a Magyar Kupa második fordulójában megismétlődött a Vasas-MTK párharc, a különbség azonban jóval kisebb volt a két csapat között, mint egy évvel korábban.  Akkor gyakorlatilag az első tíz perc után eldöntötte a meccset NB I-es ellenfelünk, most viszont mi szereztünk két gyors gólt, és az egyébként kifejezetten kevés találatot hozó első félidőben végig partiban voltunk a kék-fehérekkel.

A második félidő is hasonló forgatókönyv szerint folytatódott, igaz egyre kevesebb lerohanást vagy lendületes ellentámadást tudtunk bemutatni, ami jelezte, hogy fogytán vannak az erőtartalékok. Végül egy véleményesnek tűnő kettős Vasas-emberhátránnyal gyakorlatilag eldőlt a meccs, az MTK pillanatok alatt négy-ötgólos különbségre tett szert, és ezt rutinosan meg is tartották a meccs végéig. A mieink küzdöttek becsülettel, amit a kilátogató szurkolók a lefújás után tapssal díjaztak, de a végjátékban már kevés volt az ötlet, nem láttuk a korábban gólt érő Katona Liza átlövéseket, vagy éppen Rózsa Veronika remek szélső betöréseit. A négygólos vereséggel búcsúztunk a Magyar Kupa 2015/16-os küzdelmeitől.

Csík János vezetőedző rögtön a lefújás után értékelt honlapunknak:
- Hasznos meccsen vagyunk túl, erőfelmérőnek tökéletesen megfelelt. Az első félidő kifejezetten jól sikerült, ott látszott, hogy támadójátékban gyengébbek vagyunk, mint egy NB I-es csapat, de védekezésben teljesen felvettük a versenyt az MTK-val. A második félidőben aztán elfáradtunk a nagyobb, nehezebb játékosokkal való dulakodásban és könnyebben átmentek rajtunk.  Egy-két messziről való átlövéssel segíthettünk volna magunkon, de ettől függetlenül elégedett vagyok, mert nem igazán lehetett látni az osztálykülönbséget. Ritkán teszek megjegyzést a játékvezetőkre, de nem tetszett, ahogy ma bíráskodtak, úgy éreztem, a fontos lélektani pillanatokban az egyébként is erősebb csapatot segítették, a második félidőben például kaptunk két nagyon vitatható kiállítást, ami meg is pecsételte a sorsunkat. Ettől függetlenül természetesen az MTK megérdemelten nyert.


Hirdetések