Jenkei András, 2015.10.14. | Röplabda

A Közép-európai Liga első mérkőzésén a címvédő Maribor otthonában szenvedett vereséget a Vasas Óbuda.

Nova KBM Branik Maribor – Vasas Óbuda 3:0 (18, 22, 18)
Maribor

Vasas Óbuda: Miklai 8, Rountree 10, Sousa 4, Klein 5, Vacsi 8, Bodovics 5. Csere: Lévai, Tóth. A (liberók), Szombathelyi Sz. 2, Durst.
Vezetőedző: Jókay Zoltán 

Az első játszmát a házigazdák kezdték jobban, de mindkét együttesen erősen érződött még az idény eleji forma. Alig húsz perccel a kezdés után, két pontos hátránynál, védekezés közben szerencsétlenül ütközött Lévai Vivien és Tess Rountree, aminek következtében saját nevelésű liberónkat azonnal le kellett cserélni. Csapatunkat láthatóan megzavarta társuk kiválása, a folytatásban már egyértelműen a hazaiak domináltak, és megnyerték az első szettet (25:18, 1:0).

A folytatásban Miklai Zsanett kiváló nyitásainak köszönhetően magabiztos előnyt tudtunk kiépíteni, 3:9-nél hat, 7:12-es állásnál pedig öt ponttal vezettünk, ám ellenfelünk szépen lassan felzárkózott és a második technikai szünetre már náluk volt az előny. Újdonsült csapatkapitányunk, Szombathelyi Szandra beállása új lendületet hozott játékunkba, ám néhány hibának köszönhetően sajnos ez is csak a szett szorossá tételéhez volt elegendő (25:22, 2:0).

A harmadik szettben az első technikai szünetig újfent méltó ellenfelei voltunk a stabil CEV-kupa résztvevő Maribornak, ám ekkor klasszisuk, Iza Mlakar zsinórban hétszer nyithatott, melynek köszönhetően komoly előnyre tettek szert a hazaiak. Innen még komoly tartásról tanúbizonyságot téve fel tudott állni együttesünk, ám egy újabb állásba beragadva utolsó esélyét is elvesztette csapatunk a pontszerzésre, és végül három szettes vereséget szenvedett (25:18, 3:0).

A szezon első mérkőzésén tehát nagy falatnak bizonyult a rendkívül jó erőkből álló, többszörös MEVZA-Kupa győztes Nova KBM Branik Maribor. Látható, hogy együttesünknek a játék minden elemében van még hova fejlődnie. Kesergésre azonban nincs idő, hiszen ma este hat órától következik a következő mérkőzés. A Mladost Zagreb ellen rögtön javíthatnak is a lányok. 

                                                                                                                   Sarlós Márton
                                                                                                              fotó: Doba István


Hirdetések