Jenkei András, 2015.10.13. | Vívás

Korosztályos és felnőtt versenyeken egyaránt pástra léptek a Vasas vívói a közelmúltban.

A hétvégén legjobb kardozóink, így az olimpiai bajnok Szilágyi Áron számára is megkezdődött az idei világkupa-sorozat. Tbilisziben, Iliász Nikolász és Szatmári András is sikerrel lépett túl a selejtezőn. A 64-es táblán már Áronnal kiegészülve folytatták, sajnos nem igazán nagy sikerrel. Szatmári, mindjárt az elején, 10:6-os vezetésről kapott ki egyetlen tussal francia riválisával szemben. Iliász és Szilágyi egyaránt sima 15:8-al jutott a következő körbe. Ott azonban mindketten kiestek, Iliász Nikolászt a világbajnok Jakimenkó, míg Szilágyi Áront az iráni Abedini búcsúztatta.


Szász Emese

Egy héttel korábban idehaza dupla válogatót rendeztek mindkét nem párbajtőrözői számára – szép vasasos sikerekkel. Szász Emese esélyeshez méltóan egyik nap sem talált legyőzőre, a férfiak között pedig két fiatalunk rukkolt ki szép eredménnyel. Az első napon Bányai Zsombor harmadikként, míg másnap Fenyvesi Csaba ötödikként zárt.


 Bányai Zsombor és Fenyvesi Csaba

A korosztályos válogatókon is remekeltek Halla Péter tanítványai. Nagy Dávid kadet korosztályban két egymást követő versenyen sem talált legyőzőre, és Tatán a juniorok között is második lett, éppen a tavaszi műtétje után pazarul visszatérő Bányai Zsombor mögött

Eredmények:
korosztályos válogató - szeptember 26-27., 
Tapolca

kadet férfi párbajtőr:
1. hely: Nagy Dávid
2. hely: Koch Máté


Koch Máté és Nagy Dávid

kadet női párbajtőr:
3. hely: Kardos Brigitta


Kardos Brigitta

junior férfi párbajtőr:
1. hely: Bányai Zsombor
2. hely: Nagy Dávid
3. hely: Buta Levente
5. hely: Jakovác Gergely


Nagy Dávid, Bányai Zsombor, Buta Levente, Jakovác Gergely

junior női párbajtőr:
3. hely: Csoknyai Lilla
5. hely: Gilányi Dóra
8. hely: Nyikos Zsófia


Csoknyai Lilla, Gilányi Dóra, Nyikos Zsófia


Hirdetések