, 2015.10.05. | Kézilabda

Továbbra is őrzi veretlenségét Varga Márta együttese, amely a 4. fordulóban a Marcali VSZSE csapatát győzte le.

Vasas SC - Marcali VSZSE 32-26 (19-11)

Vasas SC: Márity Laura (kapus), Kerék Fanni 6, Arany Rebeka 5, Kuczora Csenge 4, Jávorszky Lilla 4, Benkő Dorottya 3, Szatmári Melinda. Csere: Laki Bianka 5, Keszthelyi Dóra 3, Bálega Noémi 2, Sági Bettina, Kindlik BIanka, Szemerédi Erika, Zatlukál Senon. Vezetőedző: Varga Márta

Az első félidőben egy megfiatalított Marcali lépett pályára ellenünk, így a Vasas célja a minél nagyobb gólkülönbség kialakítása volt. Ez sikerült is, hiszen Kerék Fanniék nyolcgólos előnyt alakítottak ki a félidőig. Ebben főszerepet játszott Arany Rebeka is, aki fiatal kora ellenére négy gólt is szerzett a szélről.

A második játékrészben a vendégek mestere pályára küldte azokat a játékosait is, akik a felnőtt mérkőzésen is játszottak, ezzel is nehezebb feladat elé állítva a mieinket. Ebben a félidőben a védekezésben visszafogottabb teljesítményt nyújtottunk, nem igazán tudtuk semlegesíteni a marcaliak legjobbját, Szecsődi Laurát, aki öt gólt is lőtt nekünk, de ennek ellenére a győzelmünk, egy percig sem forgott veszélyben.

Fotó:Doba István (archív)

Varga Márta értékelése a találkozó után:  

Örülök a győzelemnek, de nem vagyok maradéktalanul elégedett, hiszen olykor kissé fásultan mozogtunk, lassan járt a labda. Az első félidőben azt kértem a lányoktól, hogy lőjünk minél több gólt, amit sikerült be tartaniuk, hiszen sok átlövéses gólt szereztünk Kerék Fanni, Kuczora Csenge és Benkő Dorottyának köszönhetően, valamint Jávorszky Lilla révén beállóból is. A második félidőben már nehezebb dolgunk volt a felnőtt keretből visszajátszó marcaliak ellen, de jó teljesítményt nyújtott Laki Bianka, aki hátán vitte a csapatot. Ellenfelünk ugyan megközelített minket három góllal, de ettől egyáltalán nem remegett meg a kezünk. Ki kell emelnem még kapusunk, Márity Laura teljesítményét, aki rendkívül jól védett az egész mérkőzés során.

2015/16 - NB I B junior tabella:

hely csapat M GY D V LG KG GK PONT
1.
Vasas SC 4 4 0 0 131 84 47 8
2.
Győri Audi ETO KC II 4 3 1 0 154 92 62 7
3.
Pénzügyőr SE 4 3 1 0 111 88 23 7
4.
Dunaújvárosi Kohász KA II 4 3 1 0 116 100 16 7
5.
Haladás-Érd II 3 2 0 1 104 75 29 4
6.
NEKA 3 2 0 1 80 64 16 4
7.
Marcali VSZSE 3 2 0 1 92 84 8 4
8.
Szentendrei NKE 4 2 0 2 101 99 2 4
9.
Szekszárdi FGKC 3 1 1 1 76 83 -7 3
10.
Kozármisleny SE 4 1 0 3 92 85 7 2
11.
FTC II 4 1 0 3 91 106 -15 2
12.
VKL SE Győr 4 0 0 4 93 141 -48 0
13.
Mohácsi TE 4 0 0 4 81 143 -62 0
14.
Rinyamenti KC 4 0 0 4 80 158 -78 0

Hirdetések