, 2015.10.04. | Kézilabda

Szoros első játékrész után a második félidei eredményes játékának köszönhetően kilencgólos győzelmet aratott kézilabdacsapatunk a Marcali ellen. 

Vasas SC – Marcali VSZSE 28-19 (12-11)

Vasas SC: Tzintzis – Tóth, Borbás 4, Barczi 4, Kocsis 1, Becséri 2, Rózsa 1. Csere: Pados 3, Hárs 6, Katona 3, Németh 2, Lyngby, Nagy 2, Ködmön, Kerék

Egészen a negyedik fordulóig kellett várnunk arra, hogy női kézilabdacsapatunk a Fáy utcai csarnokban, hazai közönség előtt léphessen pályára. Talán a szépszámú és hangos Vasas-tábortól illetődtek meg kicsit a lányaink, akik pontatlanul kezdték a mérkőzést, ami meg is bosszulta magát, a Marcali hamar kétgólos előnyre tett szert. Igaz, nem sokkal később ki tudtunk egyenlíteni Barczi Annamáriának és Borbás Ritának köszönhetően. Nem csak az eredmény, a játék képe is rendkívül kiegyenlített volt, hol egyik, hol másik csapat tudott egy-két góllal ellépni.

Csík János a szünetben nagyobb odafigyelést és pontosabb támadásbefejezést kért csapatától, amit a vasasos lányok meg is fogadtak és zsinórban lőtt öt góljuknak köszönhetően megnyugtató előnyre tettek szert. A folytatásban a vendégek láthatóan elfáradtak, a két csapat közötti különbség pedig tovább nőtt, egészen kilenc gólig.

A találkozó után Csík János vezetőedző értékelte a látottakat:
- Nagyon örültem neki, hogy végre hazai pályán, szurkolók előtt játszhattunk. A találkozó elején abba a hibába estünk, hogy nem tiszteltük eléggé ellenfelünket. Nem játszottunk jó félidőt, sem védekezésben sem a támadásban nem azt nyújtottuk, amit kellett volna. A második félidőre sikerült rendeznünk a sorainkat, tizenkét perc alatt tizenegy gólt lőttünk és csak hármat kaptunk, amivel sikerült teljesen elbizonytalanítanunk ellenfelünket. 

Fotó: Doba István


Hirdetések