A kézilabdasportban jelenleg is aktívan tevékenykedő Zsuzsa nénivel felidéztük a legfontosabb emlékeket a Vasas kapcsán.

Játékosként a Vasasban:
- Az 1965-ös világbajnoki győzelmünk után több másik válogatott játékossal együtt kerültem a Vasashoz. Ha nem tűnik szerénytelenségnek, talán mondhatom, hogy ekkor kezdődött a szakosztály fellendülése, nekünk a legjobb eredményünk egy harmadik hely volt a bajnokságban, utána viszont a Fleck Ottó, majd Csík János vezette csapat zsinórban nyerte az aranyakat, a nyolcvanas évek elején pedig a BEK-győzelem is összejött."

Edzőként a Vasasban:
- 1970-ben visszavonultam, utána pedig egyből edző lettem a klubnál. A legkisebbekkel kezdtem el foglalkozni, az 1962-es születésűekkel, ami ma már kicsit viccesen hangzik. Tizenöt évig dolgoztam a Vasasban edzőként, gyakorlatilag végigjártam a szamárlétrát, eljutottam az ifi csapatig, ami akkor a legidősebb korosztálynak számított. Felnőttekkel sosem akartam foglalkozni, nekem a nevelés a lételemem. A mai napig az a legnagyobb elismerés számomra, ha odajön hozzám egy volt tanítványom, a nyakamba ugrik, és azt mondja: „köszönöm Zsuzsa néni, hogy embert nevelt belőle”. Az ilyen dolgokat senki nem veheti el tőlem...

Arról, hogy milyen nehéz volt akkoriban a Vasasban megragadni:
- Rengeteg jó játékos nevelődött a kezem alatt, de nem volt egyszerű dolguk, mert a Vasas akkoriban olyan szintű világklasszis csapat volt, mint manapság a Győr. Ez azzal járt, hogy felnőtt és utánpótlásszinten is leigazoltuk a legjobb kézilabdázókat, így a sajátnevelésűek általában egyáltalán nem, vagy csak pillanatokra tudtak odakerülni a felnőtt csapathoz. Ettől még persze sok tanítványomból remek NB I-e játékos lett, csak nem feltétlenül a Vasasban.

Csenki Györgyné átveszi a Magyar Sportért Díjat (2010)

Klubélet Mészöllyel és Farkassal:
- Nagyon szerettük a klubot, mi kézilabdázók egyébként is kerestük a társaságot mindig, de ez egy csapatsportág képviselőinél biztosan nem meglepő. Kölcsönösen jártunk egymás meccseire a Mészöly-Farkas fémjelezte legendás focicsapattal, de a legjobb programok az Eötvös utcai klubházban töltött esték voltak, ahol sportágtól függetlenül találkozhattak, beszélgethettek és vacsorázhattak a vasasos sportolók. Ha valami, akkor ez a klubélet nagyon hiányzik a mai magyar sportból!

Manapság:
- Szívügyem a Vasas, a mai napig, követem a szereplésüket, örültem, hogy Csík János lett az edző, de a régi játékostársakkal, Markovits Mártival, Gurics Erzsivel, Fleck Ágival, Ignácz Ilivel és a többiekkel is sokat találkozunk, szeretünk a régi dolgokról beszélgetni. Egyébként szakmai kapcsolatom is van a klubbal, Vecsésen felépítettem egy utánpótlásműhelyt, ahol a mai napig dolgozom, korosztályos csapataink pedig szoktak a Vasassal játszani. Végül egy dolgot még hadd emeljek ki, a Vasas az egyetlen hely, ahonnan a mai napig minden évben jön üdvözlőlevél a születésnapomra, megható, hogy sose felejtenek el!