Mikor került a Vasasba?
- Kilencévesen, 1949-ben lettem a klub játékosa, Ulrich János volt az első úszóedzőm, aki előszeretettel terelte a fiúkat a vízilabda irányába. Engem nem kellett sokat noszogatni, miután először labdát fogtam a kezembe, szinte el sem engedtem, egyből megfertőzött sportág és felhagytam a faltól falig úszkálással. A felnőtt csapattal egy légtérben edzettünk a Nemzeti Sportuszodában, az edzések végén olyan nagyságokkal lőhettünk kapura vagy labdázhattunk, mint Markovits Kálmán vagy id. Szívós István. Nem beszélve arról, hogy néha volt alkalmam a kapuban fejbe találni a legendás Jeney Pierre-t is… Csoda, hogy ezt a sportágat választottam?

Egyáltalán nem, de ha jól sejtem, ez az idill nem tartott olyan sokáig…
- Sajnos az 1956-os események e téren is közbeszóltak. Amikor kitört a forradalom, a Belvárosban, a Szemere utcában laktunk, szóval testközelből éltem át az eseményeket. Október 23-án ott voltam az Eötvös Gimnáziumba járó osztálytársaimmal a Sztálin-szobor ledöntésénél. A rádióhoz viszont már nem mentünk át, mivel este nyolctól edzésen volt jelenésünk. Másnap kora reggel ismét elindultam az uszodába, de akkor már csak a Margit hídig jutottam, mindenhol lövöldöztek, nekem pedig hál’Istennek volt annyi eszem, hogy visszaforduljak. Nem mindenki járt ilyen szerencsésen, az úszóedzőnket, Hegedűs „Fityulát” a Gorkij könyvesbolt előtt lőtték agyon, ő is edzésre indult reggel, de ugyanígy járt egy szőke srác is, akivel együtt edzettünk, ő a Nemzeti Színháznál halt meg, sajnos a neve nem jut eszembe…

A sportágat ezután is folytatta, de a Vasasba csak bő tíz évvel később tért vissza…
- 1968-ban csatlakoztunk többedmagammal, előtte a Csepelben játszottunk, de átadtuk az indulási jogot a másodosztályú bajnok Vasasnak, így remek fiatalokhoz csatlakozva lettünk újra piros-kékek. Többek között Rusorán Péterrel, Kiss Attilával és Katona Andrással együtt kerültem vissza a klubhoz. Lett egy remek edzőnk is, Szalay Iván személyében, így minden adott volt, hogy újra felívelő pályára kerüljön a Vasas. Amíg aktívan játszottam, általában második-harmadik helyen végeztünk a bajnokságban, egyszer aranyérmesek is lehettünk volna, de volt egy döntő a Fradi ellen, amit egyszerűen nem nyerhettünk meg. Ez ma már persze nem is fontos, jó rég volt, de azért nem felejtettem el…

Milyen volt a szárnyait bontogató Faragó Tamással együtt játszani?
- Akkor sem volt az a csöndes, visszahúzódó gyerek, mindig kimondta, amit gondolt. 1972-ben egy elvesztett kupadöntő után például azt nyilatkozta, hogy ilyen öregemberekkel, mint a Kusztos, nem lehet nyerni. Ezen jót nevettünk, igaz, csendben teszem hozzá, harminckét éves voltam csak akkor, de végül igazat adtam neki, olyannyira, hogy sokunknak ez volt az utolsó mérkőzése a Vasasban.

Egyből szakosztály elnök lett…
- Gyakorlatilag az akkor visszavonuló játékosokból alakult ki a szakosztály irányítása, én mint jogi végzettségű ember elsősorban az adminisztratív munkáért feleltem, Rusorán Peti pedig vezetőedző lett. Eredetileg egy évre vállaltam el, miután egy baráti sörözésen a harmadik korsó után meggyőztek, aztán végül tizenöt lett belőle. 1987-ig csináltam, sőt, még utána is pár évig, de akkor már csak társadalmi munkában.

Mire a legbüszkébb ebből a korszakból?
- Arra, hogy leraktuk egy legendás csapat alapjait, amely hosszú időn át legyőzhetetlen volt itthon, majd később Európában is. Ehhez a remek szakmai munka mellett olyan bravúros igazolásokat kellett megejtenünk, mint például Csapó Dudi Vasasba csábítása, de persze a klubvezetés elkötelezett anyagi támogatása nélkül minden csak álom maradt volna. Hozzáteszem, a kerítés azért akkor sem volt mindig kolbászból, emlékszem, amikor 1975-ben kikaptunk a bajnoki döntőn az OSC-től, hirtelen senki nem sertepertélt néhányunkon kívül a kispad mellett, aztán rá egy évre, amikor visszavágtunk, hirtelen nyolc-tíz vezető lubickolt a bajnoki sikerben…

Mennyire követi a vízilabdát és a Vasast manapság?
- Figyelem a híreket, képben vagyok nagyjából a mostani állapotokat illetően, sajnálom, hogy nincs azon a szinten a csapat, amit megszoktunk, de ez nyilván financiális kérdés. Tudom, hogy Hosszú Katinka például mennyi sikert hoz az egyesületnek, de egy csapatsportághoz mégis jobban lehet kötődni. Mindenesetre jólesett és megtisztel, hogy gondoltak rám, ha kérdeznek, és van érdeklődés, mindig szívesen mesélek a Vasasról, tényleg nagyban meghatározta az életemet a klub…

Jenkei Dániel