Jenkei András, 2015.09.21. | Kézilabda

Pályaválasztóként, az Elektromos-csarnokban nyert fölényesen a Vasas a bajnokság második fordulójában.

Vasas –  VKL SE Győr 34-19 (17-8)
Budapest, Népfürdő utca

Vezette: Burghardt L., Burghardt R.

Vasas: Tzintzis - Hárs 5, Barczi 1, Borbás 7 (3), Becséri 5, Rózsa 4, Kocsis, Csere: Katona 6 (2), Pados 5, Lyngby 1, Nagy, Németh, Márity (kapus).
Vezetőedző: Csík János

Kiállítás: 4 perc ill. 8 perc
Hétméteres: 8/5 ill. 4/3

A Fáy utcai csarnok foglaltsága miatt, rendhagyó módon első hazai mérkőzésünket a Népfürdő utcában játszotta le csapatunk. A találkozó elejét kissé megilletődötten kezdtük, aminek eredményeként győri ellenfelünk először és utoljára vezetni is tudott (1-2). A vendégek lendülete egészen a tizennyolcadik percig (8-7) tartott ki, de az ezután zsinórban lőtt nyolc gólunkra csupán egyetlen egyszer tudtak válaszolni. Gólfelelőseink ebben a játékrészben Borbás Rita és Rózsa Veronika voltak. 

A második játékrészben aztán tovább növeltük az előnyünket, így Csík János a cserejátékosainak is több lehetőséget adott. Ellenfelünk láthatóan elfáradt a félidő derekára, így a vasasos lányok jószerével akkor lőttek gólt, amikor csak akartak. Ugyan a vége felé sok ziccert és büntetőt kihagyott csapatunk, de így is sima tizenöt gólos győzelemmmel zárult a találkozó. 

Csík János értékelése:
- A mérkőzés elején rendkívül idegesen játszottunk, kicsit talán még a múltkori találkozó is ott volt a fejekben. Kellett egy kis idő, amíg belendültünk a játékba, de miután ez megtörtént fokozatosan el tudtunk lépni az ellenfelünktől. A kapusteljesítményünk ezúttal kiváló volt. Borbás Rita szépen belőtte a helyzeteinket illetve végre sikerül átlövés gólokat is szereznünk. Örülök a győzelemnek, de azért látjuk a hibáinkat, amiket a jövőben ki kell javítanunk.


Hirdetések