, 2015.08.04. | Kézilabda

Elkezdte a 2015/16-os szezon felkészülését felnőtt női kézilabda csapatunk. A cél továbbra is változatlan, a bajnokság végén feljutást érő helyen kell állnia a Vasasnak.

A megújult keret hétfő délután a Fáy utcai csarnokban találkozott először a nyári szünet után. A tavalyi csapatból öten távoztak, helyükre új játékosok érkeztek, Csuka Alexandra, Becséri Kitti, Pados Mónika, Kocsis Ágnes és Hárs Adél.

Az első edzés előtti csapatértekezleten Polgár-Veres Árpád, a Vasas SC sportszakmai elnökhelyettese ismertette az idei célkitűzéseket és a klub elvárásait. Az elnökhelyettes után Csík János, a kézilabda szakosztály új szakmai igazgatója mutatkozott be a lányoknak, a mesteredző kihangsúlyozta, hogy egy jól és eredményesen kézilabdázó csapatot szeretne felépíteni, amelynek reális esélye lehet a feljutásra.

A közel félórás eligazítás után a lányok rögtön edzésbe is álltak. Az edzésvezetésben pedig Varga Márta is részt vett, aki Csík János segítője lesz az idei szezonban. A felkészülési tervet illetően az első hét programja főleg az erőnlét fejlesztésére fókuszál, de természetesen a labda is hamar elő fog kerülni, hiszen a csapat jövő héten a napi két gyakorlás mellett már edzőmérkőzéseket is játszik majd a Fáy utcai csarnokban.

Edzőmérkőzések időpontjai:

2015. augusztus 12. 11.00: Vasas – Kecskeméti NKSE

2015. augusztus 12. 16.00: Vasas – Kecskeméti NKSE

2015. augusztus 14. 09.30: Vasas – Eszterházy KFSC

2015. augusztus 14. 14.30: Vasas – Eszterházy KFSC

2015. augusztus 20-21. Szent István kupa (Építők csarnok)
Résztvevő csapatok: FTC II., Győri Audi ETO KC II., Kispest NKK, Kisvárdai KC, SZISE 1., SZISE 2., Vasas SC.

2015. augusztus 26. 18.30: Vasas – Kispest NKK

2015. augusztus 29-30. Orosházi NKC kupa
Résztvevő csapatok: Kézilabda Szeged SE, Kisvárdai KC, Szeged KKSE, Orosházi NKC, Vasas SC.

2015. szeptember 2. 18.00: Kecskeméti NKSE - Vasas

2015. szeptember 8. 17.00: Eszterházy KFSC - Vasas


Hirdetések