Jenkei András, 2015.07.19. | Vívás

A Moszkvában zajló világbajnokságon a csapatversenyekben is érdekeltek voltak a Vasas vívói.

A magyar női párbajtőr válogatott soraiban Antal Edinával és Szász Emesével az ötödik helyen, míg a férfi kardcsapat – Szatmári Andrással és Szilágyi Áronnal – a hetedik helyen zárt.
Közös a szereplésben, hogy a kulcsmérkőzésen – a női negyeddöntőben Románia, a férfi nyolcaddöntőben Oroszország ellen – egyik együttes sem tudott bravúrt bemutatni, majd az is, hogy az alsó ágon egy-egy nagy skalp megszerzésével (Oroszország illetve Dél-Korea) fejezték be moszkvai szereplésüket sportolóink.


Hirdetések