Szilágyi Áron egyéni aranya után nem indult egyszerűen a férfi kardcsapat számára az Eb-szereplés Montreuxban.

A Szilágyi Áron, Szatmári András, Decsi Tamás, Gémesi Csanád kvartett egyből a nyolc között kezdett, de Szatmári kivételével egyik versenyzőnek sem igazán ment a vívás. Ebből az sült ki, hogy a csapat Benjáminjának, Szatmárinak  40-35-ös hátránynál kellett átvennie a stafétát, hogy aztán nagy nyomás alatt csodát tegyen és 44-44-nél bevigye az elődöntőt érő tust.

Ezt a bravúrt a németek ellen már nem tudta megismételni, itt is hátrányból kellett volna fordítani utolsó emberként, de ez nem sikerült (40-45), így jöhetett a bronzmeccs Románia ellen.

Keleti szomszédaink a párharc közepén már héttel is vezettek, de ekkor ismét színre lépett a vasasos duó!

Szilágyi Áron előbb faragott a különbségből, majd a nap hőse, Szatmári Andris egy 9-0-s asszót produkálva gyakorlatilag eldöntötte a párharcot, amit végül Szilágyi zárt le hivatalosan (45-31), így végül bronzérmes lett a kardcsapat.

A tegnapi nap hősét, Szatmári Andrást értük el – Svájcból hazaúton:

Kicsit fáradtnak tűnik a hangod…
- Igen, éppen vonatozunk a reptérre, kicsit sikerült aludnom is, ami jól jött, mert rövid volt az éjszaka. Egy olasz pizzériában vacsoráztunk tegnap, utána pedig átmentünk egy másik helyre, ahol egy kisebb bankettel ünnepeltük a bronzérmet.

Gondolom, volt mit levezetni, de vágjunk is bele: 40-35-ös hátránynál tudtál csodát tenni a franciák ellen.
- Szerencsére abban az adott pillanatban Somlai-mester levette rólam a terhet kicsit, úgy küldött föl, hogy ne legyek ideges, nincs tragédia, ha nem sikerül. Nagyjából én is így fogtam fel, nem figyeltem arra sem, hogy én vagyok a befejező ember és arra sem, hogy hány tus hátrányból kéne fordítanom. Persze, amikor feljöttem 44-42-re már eszembe jutott, hogy itt akár még lehet is valami…

És 44-44-nél mi volt a taktika?
- Láttam, hogy ha nem húzom ki eléggé a támadásait, akkor találni tud, ennek megfelelően csináltam egy nagy emelést, aztán begyorsítottam és a francia srácot megelőzve én adtam a találatot. Szerintem már az első is megvolt, de másodikra végül tényleg az én lámpám gyulladt ki!

Ölelgettek is rendesen a többiek…
- Hát azért mégiscsak ritkaság, hogy a legfiatalabb tagra marad a végjáték, de annak tényleg nagyon örültem, hogy Áron odajött és megdicsérte a vívásomat…

Honnan jött a lendület? Az egyéni versenyből?
- Nem annyira, mert az ottani teljesítményemet inkább felemásnak ítélem meg. A Jagodka elleni győzelmet nagyra értékelem, ő egy nagyon jó vívó, de ugyannyi erővel Buikevichet is megverhettem volna… Ha a nyolc közé kerülök, akkor most sokkal elégedettebb lennék, már csak a kvótaszerzés szempontjából is. Így azért bőven volt hiányérzetem, aznap este még rágódtam rajta, rosszul is aludtam, de utána már csak a csapatverseny foglalkoztatott.

Térjünk is rá vissza, én úgy láttam, a németek sem tűntek legyőzhetetlennek…
- Erre is azt tudom mondani, hogy bosszant kicsit. Sokáig tartottuk magunkat, nekem is voltak jó asszóim és úgy éreztem a végjátékban, hogy itt is meg tudom fordítani az állást. Aztán sajnos teljesen meglepett, amit Wagner csinált a hajrában, tudtam fejben, hogy mi lenne az ellenszer, de összeestem, a testem nem engedelmeskedett.

Mi segített, hogy a bronzmeccsre újra a régi legyél?
- Elsősorban az egyórás pihenő. Letisztáztam magamban a helyzetet, és hát Teodosiu ellen az a 9-0 tényleg tetszett nekem is, főleg, hogy már nem maradt cserelehetőségük a románoknak utána és ezzel gyakorlatilag el is döntöttük. Akkor ott teljesen összeestek.

Egy nap két óriási bravúrt is csináltál, melyikre vagy a büszkébb?
- Talán azért a franciák elleni fordításra, az kiélezettebb helyzet volt.

Összességében nem mondhatni, hogy epizódszereplő voltál ebben a bronzban, sőt…
- Igen, nem vagyok az az önelégült típus, de most valóban döntően hozzá tudtam tenni az éremhez.

Mennyi pihenőt kaptatok?
- Egy hetet, de azért az edzőink finoman jelezték, hogy a fizikai edzéseket ne hanyagoljuk el még ebben a pár napban sem, emellett szerintem a mesteremmel, Szabó Bencével iskolázni is fogunk. Azért, ha belefér, a Balatonra lemennék kicsit, utána pedig újra munka teljes gőzzel, megyünk edzőtáborozni Olaszországba.

Jenkei Dániel
fotó: hunfencing.hu