Jenkei András, 2015.05.08. | Atlétika

A Vasas Pasaréti Sportcentruma, sorozatban hatodszor adott otthont a tízezer méteres országos bajnokságnak.

Szívesen járnak versenyezni a magyar távfutók Pasarétre, a létesítmény hangulata, no meg a villanyfényes futás lehetősége, mindenkinek plusz inspirációt jelent, ami általában az eredményekben is megmutatkozik. Ezúttal sem volt másként, rengetegen érték el eddig legjobb időeredményüket, nem csak a huszonötkörös versenyszámban, hanem az azt megelőző rövidebb távú Magyar Liga futamokon is.

A Vasas fiataljai közül is számosan javították meg egyéni legjobbjukat a 800 illetve 3000 méteres korosztályos ligafutamokban. A két fő számra, amelyben a nők, majd őket követően a férfiak, a 10 000 méteres magyar bajnoki érmekért és helyezésekért vetélkedtek eleredt az eső, ám a nagyobb kellemetlenséget ez inkább a nézőknek jelentette.  

A női mezőnyben Gyurkó Fanni – aki egy héttel korábban a londoni maratonin tett ki magáért – sokáig a dobogó harmadik fokáért csatázott két riválisával, és talán nem is ők, hanem inkább a benne bújkáló betegség gyűrte le. Négy körrel a vége előtt kiállt. Remekelt viszont Móczó Zsanett, aki okos irambeosztással hatalmas egyéni csúcsot futva lett hetedik.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

A férfiak között Molnár Ákos és Jenkei Péter a mezei bajnokság után ismét bizonyította, hogy ígéretes idény elé néznek. Ákos kiváló idővel ötödikként ért célba, és bár Péter 7 km után leszakadt edzőpartnerétől, és erősen le is lassult, ő is eddigi legjobbját futotta és lett hatodik.

Vasasos eredmények – 10 000 méteres OB és Magyar Liga futamok (2015. május 3.)

férfi felnőtt 10 000 m
  5. Molnár Ákos 1991 Vasas 30:45,88 
  6. Jenkei Péter 1992 Vasas 31:14,40 

férfi junior 10 000 m
  7. Felsman Dániel 1997 Vasas 34:47,94 

női felnőtt 10 000 m
  7. Móczó Zsanett 1985 Vasas 37:12,16

fiú serdülő  800 m 3 if. alapján
  5. Nádas János 2000 Vasas 2:13,02 f1
  6. Kulcsár Róbert 2000 Vasas 2:13,67 f2
  7. Bazsik Máté 2000 Vasas 2:14,07 f3
  8. Telek Zsigmond 2002 Vasas 2:16,79 f3
10. Laki Botond 2000 Vasas 2:17,17 f3

leány serdülő 800 m 
  5. Svastits Judit 2000 Vasas 2:32,82
  6. Bernáth Frida 2001 Vasas 2:37,18

férfi ifjúsági 800 m 2 if. alapján
  
9. Szabó Márton 1999 Vasas 2:15,12 f3

serdülő fiú 3000 m 2 if. alapján
  7. Egri Áron 2000 Vasas 10:11,63 f1
10. Bridge Henry 2001 Vasas 10:28,71 f2
11. Svastits Domonkos 2000 Vasas 10:31,06 f2
12. Móczár Dániel 2001 Vasas 10:31,31 f2

betétszámok:

férfi 100 m 4 if. alapján
  1. Németh Csaba 1997 Vasas 10,98 f1 +1,4 m/s
  2. Kemény Dávid 1995 Vasas 11,15 f1 +1,4 m/s
  3. Koós Erik 1990 Vasas 11,69 f1 +1,4 m/s
  4. Nagy Mihály 1996 Vasas 11,95 f1 +1,4 m/s
  5. Illés Dáriusz 1998 Vasas 12,16 f2 +1,2 m/s
  7. Felsmann Balázs 2000 Vasas 12,36 f3 +1,1 m/s
  8. Szabó Kristóf 1999 Vasas 12,47 f3 +1,1 m/s
  9. Berenczei Richárd 2001 Vasas 12,60 f4 +0,9 m/s
10. Szabó Gáspár 2000 Vasas 12,65 f3 +1,1 m/s
11. Ivádi Vilmos 1998 Vasas 12,65 f4 +0,9 m/s
12. Bánóczi Árpád 2002 Vasas 12,74 f3 +1,1 m/s
14. Sajgó Dávid 2001 Vasas 12,95 f2 +1,2 m/s
15. Kerepeczi Marcell 1999 Vasas 13,10 f4 +0,9 m/s
16. Kertész Csanád 2000 Vasas 13,58 f2 +1,2 m/s

újonc fiú magasugrás
  1. Kapusi Barnabás 2002 Vasas 1,45 

női 100 m 2 if. alapján
  1. Hódosi Dorottya 1997 Vasas 12,71 f2 +0,5m/s
  2. Szekeres Szonja 1998 Vasas 13,41 f2 +0,5m/s
  3. Lutter Lotti 2000 Vasas 13,52 f1 -0,1 m/s
  4. Szlávik Bernadett 2001 Vasas 14,35 f1 -0,1 m/s
  5. Lovas Dóra 2001 Vasas 15,26 f2 +0,5m/s
  6. Mester Nóra 2001 Vasas 15,66 f1 -0,1 m/s

leány gyermek1000 m
  5. Bernáth Flóra 2003 Vasas 3:34,25

serdülő lány magasugrás
  1. Tóth Fruzsina 2000 Vasas 1,45
  2. Nemcsics Nóra 2001 Vasas 1,40


Hirdetések