Jenkei Dániel, 2015.02.20. | Klub

Markovits László klubelnök kezdeményezésére Illovszky Rudolf születésnapján, február 21-én feláll az Illovszky Team elnevezésű projektcsapat, amelynek feladata az új Vasas-stadion sikeres megépítésének elősegítése.  Egyesületünk elnökével beszélgettünk.

Hogy áll most a stadionkérdés?  Mit jelent pontosan az Illovszky Team felállítása?
- Miután a Kormány bevette az Illovszky-stadiont is a rekonstrukciós programba, a tavalyi év folyamán a Vasas ügyvezetése szakértők bevonásával elkészítette az előzetes terveket. Ez alapján benyújtottunk egy koncepciót, amelyet a Nemzeti Sportközponton belül működő munkacsoport el is fogadott. Most jött el az a pillanat, hogy megtegyük a következő lépést, azaz a koncepcióból végleges építési engedély szülessen, ezért jött létre az Illovszky Team névre keresztelt projektcsapat.

Miért pont ezt a megoldást gondolta hatékonynak?
- Az biztos, hogy az Illovszky-stadion újjáépítése az elmúlt évtizedek legjelentősebb klubon belüli fejlesztése lesz. Mivel a stadion az egész Vasasnak épül, fontosnak tartottam, hogy a családon belül minden érintett részt vegyen a végső tervezési folyamatban. Ennek szellemében kértem fel a tagokat, kezdve Illovszky Ritával, Rudi bácsi lányával.

Rajta kívül még kikből fog állni az Illovszky Team?
- A család mellett a Vasas-szurkolók is helyet kapnak, az alapszabályunkban szereplő Szurkolói Klub delegáltján keresztül. Számítok tiszteletbeli elnökünkre, Rudi bácsi jóbarátjára, Raduly Józsi bácsira is, akárcsak a felnőtt csapat legfőbb támogatójára, Jámbor Jánosra, valamint dr. Genzwein Ferencre, a Vasas Örökös Tagjára.  A további tagokat az anyaegyesület ügyvezetése és elnöksége részéről delegáljuk, illetve egy-egy, a Vasas családhoz tartozó szakértő is csatlakozik majd a munkánkhoz.

Mit szeretnének elérni a következő néhány hónapban?
- A következő időszakban a Kormány illetékeseivel egyeztetve véglegessé válhat, hogy pontosan milyen ütemezés mellett, milyen mértékű forrás áll majd rendelkezésre a stadion megújítására. Ezzel egy időben elindulhat az építési engedély megszerzésének folyamata, majd a kiviteli tervdokumentáció elkészítése, végül pedig a kivitelezők kiválasztása következik, amely közbeszerzés útján történik.

Hogy látja most, mikorra épülhet meg az új stadion?
- Egyelőre még korai lenne pontos határidőket szabni magunknak, annyit tudunk, hogy a kormányhatározattól számítva még 8-10 hónap mire ténylegesen elkezdődhet az építkezés, ennyi időt vesz igénybe a szükséges engedélyek beszerzése és a közbeszerzés lebonyolítása. Az időzítésnél természetesen azt is figyelembe kell vennünk, hogy a beruházás a legkevésbé, csak a legrövidebb időre zavarja meg felnőtt csapatunk szereplését.  

A család részéről Illovszky Rita a következőket fűzte hozzá az Illovszky Team megalakulásához:
- Nagyon örültünk neki, megtisztelő, hogy Markovits László a családra is gondolt. Ráadásul éppen édesapám születésnapján alakul meg hivatalosan a projektcsapat, ami egy szép ajándék, biztosan neki is nagyon jólesne. Apu egész életében azért dolgozott, hogy gyarapodjon a Vasas, neki is nagy álma volt egy új stadion, sokat beszélt erről. Bízom benne, hogy ez a kezdeményezés is segíti, hogy az egyesület elérje a célját.


Hirdetések