Jenkei András, 2015.02.12. | Klub

A legjobb fiatal magyar sportolókat díjazták csütörtök este a Budapesti Kongresszusi Központban.

Idén már tizenegyedszer került sor a díjátadó gálra, amelynek eddigi története során rendszeresen fókuszba kerültek a Vasas utánpótláskorú sportolói is. Nem volt ez másként idén sem, hiszen 2014-ben is több tehetséges fiatalunk szerepelt eredményesen a különféle korosztályos világversenyeken.

A tornász Kardos Botond korláton ezüstérmes lett a nankingi ifjúsági olimpián. Ezzel a teljesítménnyel a negyedik helyet érdemelte ki a fiúk rangsorában. A "kiscsapatok" kategóriában győztes junior párbajtőr válogatott tagjaként Bányai Zsombor részesült elismerésben, aki ekkor már úton volt a kanadai világkupa viadalra, mestere Halla Péter viszont átvehette a  díjat – Szász Emesétől.

A csapatok versengésében a világbajnok U18-as póló válogatott végzett az élen. Itt három olyan fiút is díjaztak aki kötődik a Vasashoz. A kapus Molnár Benedek, valamint Kiss Kristóf a nyáron érkezett hozzánk, mindketten ifjúsági csapatunkat erősítik (Kiss már a felnőttek között is bemutatkozott), míg Manhercz Krisztián tavaly tavasszal még a VasasPlaket játékosaként készült fel a vb-re.


Hirdetések