Jenkei András, 2015.02.08. | Kézilabda

A Vasas kézilabdázói pályaválasztóként, ám a Népligetben győzték le a hajdúnánásiakat.

Vasas – Hajdúnánás SK 31-27 (15-16)
Népliget, 200 néző.

Vezette: Hardi, Hoffmanné

Vasas: Tzintzis – Komsa K., Nagy I. 4, Németh N. 5., Barczi 5, Sütő 2, Lyngby 2, Csere: Katona 5, Kucsera-Tápai 6, Oláh N. 1, Rózsa V. 1, Fekete D. (kapus).
Vezetőedző: Varga Márta

Az őszi első fordulóban meglepő és fájó vereséget szenvedtünk ellenfelünktől, így cseppet sem vehettük félvállról őket. Ráadásul a téli szünetben egy ukrán válogatottal, valamint a Debrecen színeiben az elsőosztályban is már bemutatkozó játékossal erősítettek. Varga Márta „ráhangolódásként” a mérkőzést megelőző napon levetítette tanítványainak a szeptemberi összecsapás első félidejét, ahol bizony alaposan beragadtunk.

A múlt rövid ideig ezúttal is kísértett, mert ugyan mi szereztük meg a vezetést, ám ezután zsinórban hármat kaptunk. Szerencsére ekkor emberelőnybe kerültünk, amit jól használtunk ki és egy gyors 3:0-ás etappal fordítottunk. Innen a szünetig felváltva estek a találatok, a lefújáskor a vendégeknél volt a minimális előny.
A második félidőben azonban egyértelművé tettük, hogy a Vasas a jobb csapat, a hajrában pedig átlövőink hatékonyságának köszönhetően egyre jobban elhúztunk, a különbség egyszer hat gólra is nőtt a két együttes között.

Varga Márta vezetőedző:
- Kicsit talán nehezebb volt a vártnál, de végül miénk lett a két pont és ez a legfontosabb. Ellenfelünk a két új igazolásával kifejezetten dinamikus csapattá vált, úgyhogy nagyon oda kellett figyelni, hogy felülkerekedjünk rajtuk, fognak ők még nehéz perceket okozni a többi csapatnak is.
Amivel nem voltam elégedett az a védekezésünk, ami kifejezetten „kisasszonyos” volt, és a szélsőink sem remekeltek elől. Átlövéseink azonban  ezúttal célt találtak, tizenhat ilyen gólt szereztünk, Fekete Dorina nagyon jól őrizte a kapunkat, Tápai Szabina pedig kiválóan mozgatta a csapatot a második félidőben.
Elindultunk a feljutáshoz vezető úton, most az egyik legfontosabb feladat az, hogy a védekezésünk már legközelebb is sokkal keményebb legyen.

A bajnokság állása:

  1. Gödi SE 13 12   0   1 423 - 329 24
  2. Vasas 14 12   0   2 426 - 340 24
  3. HUFBAU-AKKER Kecskemét 14 11   1   2 491 - 353 23
  4. Nyíradony VVTK 13 10   0   3 398 - 355 20
  5. ELIOS Kispesti NKK 13   8   1   4 343 - 309 17
  6. Eszterházy KFSC 13   8   0   5 358 - 332 16
  7. Orosházi NKC 14   7   2   5 358 - 339 16
  8. Inárcs-Örkény KC 14   4   2   8 375 - 412 10
  9. Hajdúnánás SK 14   3   3   8 345 - 383   9
10. Szent István SE 14   4   1   9 308 - 399   9
11. Kézilabda Szeged SE 13   2   2   9 330 - 365   6
12. DVSC-TVP-AQUATICUM II 13   3   0 10 351 - 387   6
13. Balmazújvárosi NKK 14   2   1 11 316 - 415   5
14. Abonett KC 14   2   1 11 342 - 446   4

Hirdetések