Jenkei András, 2015.01.21. | Vívás

Az egykori kitűnő kardvívó és sportvezető emléke előtt tisztelegve, ötödik alkalommal rendezte meg a Meszéna Miklós emlékversenyt a Vasas.

Az olimpiai bajnok Szilágyi Áron távollétében – aki a korábbi években már kétszer is diadalmaskodott ezen versenyen – fiatal klasszisunk, Szatmári András gondoskodott a vasasos sikerről. Rajta kívül klubtársai is kitettek magukért, hiszen a  legjobb nyolc között négyen is képviselték a piros-kék színeket.
A negyeddöntőben aztán Szatmári Habony Viktort búcsúztatta, míg Ravasz Etele és Iliász Nikolász késhegyre menő csatája egyetlen tuson dőlt el. A győztes Ravasz pedig a döntőbe jutásért vívott asszóban tapasztalhatta meg milyen a legminimálisabb különbséggel alulmaradni, ő ekkor orosz riválistól kapott ki. 
Trusakovon aztán Szatmári András vett revánsot a fináléban, ami ugyan nem kezdődött jól a számára, de a szünet után magára talált és fordítani tudott.


                                                                                                               fotó: facebook

Szatmári András:
- Miután megtudtam, hogy Áron nem indul, igyekeztem úgy hozzáállni, hogy bizony esélyes vagyok és minimum a döntőbe be kellene jutnom. Az eredmény azt mutatja, ez a felfogás bejött. A legnagyobb nehézséget talán az okozta, hogy a vizsgaidőszak közepén vagyok, így a január eleji tatai edzőtábor óra kevesebbet tudtam edzeni.  Bár most utólag azt mondhatom, ez nem is volt akkora baj, mert szellemileg és fizikálisan is nagyon frissnek éreztem magam a versenyen.
Voltak azért apró hullámvölgyek, Gémesi Csanád is vezetett ellenem az elődöntőben, a döntőben pedig 4-8-ra elengedtem az orosz srácot, de sikerült innen is fordítanom. Megfogadtam mesterem Szabó Bence tanácsát, aki azt mondta, hogy ebben a helyzetben adjak ki mindent, ami bennem van, többet már úgysem kell vívnom aznap.  Boldog vagyok, hogy nyertem, jó volt Pasaréten vívni, ugyan nem volt olyan sok néző, de a döntőre egész jó kis hangulat kerekedett, éreztem a támogatást.  Mostantól gőzerővel készülök a február eleji padovai világkupára, szeretnék szépen előrelépegetni a világranglistán.

Eredmények:
5. Meszéna Miklós kardvívó emlékverseny

  1. Szatmári András
  3. Ravasz Etele
  5. Iliász Nikolász
  8. Habony Viktor
  9. dr. Nagy Pál
13. Csaba Márton Bence
54. Vörös Bálint

 


Hirdetések