Jenkei András, 2014.12.06. | Kézilabda

Az eddig remekül szereplő Nyíradony sem kapott sok esélyt a Fáy utcában, sima Vasas-győzelmet láthattunk szombat délután az NB I/B-ben.

Vasas – Nyíradony VVTK 38-32 (15:11)
Fáy utca, 300 néző.

Vezette: Asztalos, Bárkányi

Vasas: Tzintzis - Rózsa V. 10, Nagy I. 4, Németh N. 1, Barczi 1, Sütő, Lyngby 2, csere: Komsa K. 2, Katona 10, Kucsera-Tápai 6, Oláh N., Tóth B. 1, Butt 1, Fekete D.  (kapus).
Vezetőedző: Varga Márta

A tabellát nézve előzetesen mindenképpen rangadónak tűnt a nyíradonyiak Fáy utcai vendégjátéka, hiszen a mieinkkel azonos pontszámmal álltak a forduló előtt a harmadik helyen.

A hazai rangadó pedig egyben kötelező győzelmet is kell, hogy jelentsen mostanában, hiszen csak így maradhatunk ott a feljutásért harcoló  csapatok között. Az utóbbi hetekben látott gyors, bátor és eredményes játékkal kezdett Varga Márta csapata, szép lassan elléptünk az ellenféltől, 11-8 után azonban néhány percnyi kihagyás elég volt ahhoz, hogy forduljon a kocka, és máris hátrányba kerültünk.

No különösebben megijedni nem kellett, Kucsera-Tápai higgadt megoldásaival, illetve az ellenállhatatlanul rohamozó Rózsa Veronika és Katona Liza góljaival három perc alatt produkált a csapat egy 5:0-ás etapot. Így már a félidőre visszaállt minden a rendes kerékvágásba, a forduláskor 15-11-re vezettünk.

A második játékrész  első perceiben minden támadásunkból betaláltunk (4:0), a Tzintzis Alexandra helyére beálló Fekete Dorina pedig alig-alig engedélyezett gólt a Nyíradonynak. A találkozó itt lényegében eldőlt, nem kellett sokat várni arra sem, hogy a szépszámú Vasas-tábor „kiszámolja” az ellenfelet, hiszen tíz góllal is vezettünk. A végére aztán kicsit visszavettünk, a lehetőséget kapó csereemberek nem tudták minden esetben azt hozni, amit vezetőedzőnk elvárt tőlük, így a végére kicsit felkapaszkodott az ellenfél, de a biztos előnyt így sem engedtük ki a kezünkből.

A végjáték az ellenfél durvaságairól, a rengeteg kétperces kiállításról és a drukkereink szaloncukoresőjéről maradt emlékezetes. Egy remek hangulatú meccsen végül 38-32-re diadalmaskodtak lányaink. 


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

A bajnokság állása:

  1.
Gödi SE 11 10 0   1 351 - 273 20
  2.
Vasas 12 10 0   2 363 - 296 20
  3.
HUFBAU-AKKER Kecskemét 12   9 1   2 411 - 303 19
  4.
Nyíradony VVTK 12   9 0   3 370 - 335 18
  5.
Eszterházy KFSC 11   8 0   3 308 - 272 16
  6.
Kispesti NKK 12   7 1   4 315 - 285 15
  7.
Orosházi NKC 12   6 1   5 308 - 293 13
  8.
Hajdúnánás SK 12   3 3   6 297 - 327   9
  9.
Inárcs-Örkény KC 13   4 1   8 350 - 387   9
10.
Szent István SE 11   3 1   7 243 - 322   7
11.
Kézilabda Szeged SE 11   2 2   7 278 - 302   6
12.
DVSC-TVP-AQUATICUM II 11   2 0   9 292 - 326   4
13.
Abonett KC 12   2 1   9 305 - 390   4
14.
Balmazújvárosi NKK 12   1 1 10 272 - 352   3

Hirdetések