Jenkei András, 2014.11.30. | Röplabda

A Vasas-függők idegenben is hazai pályát teremtettek, és a Vasas Óbuda sikere sem maradt el.

Jászberényi RK – Vasas Óbuda 0:3 (-20, -19, -23)
Jászberény
Vezette: Szabó P., Mezőffy

Jászberény: Kriegel Zs. 7, Brezgun 6, Neizer 1, Tesevic 6, Gardovic 8, Pintér 16. Csere: Lékó (libero), Pető T. Vezetőedző: Deme Gábor

Vasas Óbuda: Miklai 16, Szombathelyi Sz. 12, Háfra 7, Vacsi 5, Bodovics 10, Tálas 2. Csere: Tóth A., Lévai (liberók). Vezetőedző: Jókay Zoltán.  

Az NB I 12. fordulójában a jó erőkből álló, hazai pályán kimondottan veszélyes ellenfélnek számító Jászberény otthonába látogatott együttesünk. A két csapat a Folyondár utcában már megmérkőzött idén egymással, akkor a mieink csak 3:2 arányban tudták legyőzni a berényieket. Ennek megfelelően maximális koncentrációval kezdték a mieink a találkozót, Bodovics Hanna remek centerjátékának köszönhetően pedig sikerült is meglépni ellenfelünktől. A végjátékban egy pontra zárkóztak a hazaiak, ám Jókay Zoltán időkérését követően végül magabiztosan nyerte csapatunk a szettet (20:25, 0:1).

A második játszmára sem változott a mérkőzés forgatókönyve, Bodovics mellett immáron Szombathelyi Szandra és Miklai Zsanett is eredményesen játszott, a hazaiakat Pintér Andrea tartotta a meccsben. A szett végéhez közeledve ezúttal is fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám az utolsó labdameneteknél ismét a mieink voltak magabiztosabbak, így kettőre nőtt az előny (19:25, 0:2).

A harmadik szett elejét nagyon megnyomta a Jászberény, három pontos fórba kerültek, ám Vacsi Evelin nyitásait követően visszavette csapatunk a vezetést. Mikai Zsanett a végére lendült igazán játékba, így a megszerzett előnyt csapatunk már meg is tartotta a mérkőzés végéig. Hiába küzdött becsülettel a Jászberény az utolsó percekben, Jókay Zoltán időkérését követően harmadik meccslabdáját már kihasználta együttesünk, így értékes három ponttal távoztak a mieink a Jászságból (23:25, 0:3). 


Hirdetések