Jenkei András, 2014.11.23. | Kézilabda

Egységes csapatként működve, fölényes győzelmet arattak a Vasas kézilabdázói Egerben.

Eszterházy KFSC – Vasas 23-31 (13-19)
Eger, 200 néző.

Vezette: Janáky, Temesi,

Vasas: Tzintzis –Sütő, Barczi 5, Lyngby, Nagy I. 10, Németh N. 4, Komsa K. 3, Csere: Kucsera-Tápai 2, Katona 2, Tóth B. 1, Oláh N. 1, Rózsa 2, Butt 1, Kerék, Fekete D. (kapus).
Vezetőedző: Varga Márta

Egy hét leforgása alatt két rangadót nyertek a lányok, amivel többé-kevésbé feledtették a szezoneleji botladozást. A forduló előtt az egriekkel azonos pontszámmal álltunk a tabella 3-4. helyén, a mérkőzés képe aztán  egyáltalán nem igazolta, hogy két azonos tudású együttes játszik egymással.

A legelszántabb Vasas-függők bükkaljai hétvégét szervezve, a tegnapi mezőkövesdi futballmérkőzés után ma Egerben teremtettek hazai környezetet a csapatnak, amit kéziseink maximálisan meg is háláltak. Mindjárt az első percben lőttünk kettőt, sőt az első nyolc támadásunkat kivétel nélkül góllal fejeztük be. A huszadik perc táján volt egy kisebb megingásunk, ekkor egyre jöttek fel a hazaiak (10-11), ám a hajrában helyreállt a „rend”.

A szünet után még egyértelműbbé vált a fölényünk, kétszer is tízre tornáztuk fel a különbséget, olyan is előfordult, hogy egy támadásból háromszor találtuk el a kapufát. Vendéglátóink sokszor tanácstalannak tűntek a kapunk előtt, igaz ebben az elbizonytalanodásban mindkét kapuvédőnk tevékeny részt vállalt. 

Varga Márta vezetőedző:
- Magabiztos győzelmet arattunk, de megmondom őszintén én valahol vártam is ezt. Egyre jobban összeérik a csapat, most is gördülékenyen játszottunk, több kiváló egyéni teljesítmény is akadt. Nagy Izabellának „sült a keze”, nagyon hatékony volt, amiben még junior csapatunk edzőjének, Győrffy Sanyinak a lánya – aki az ellenfél kapuját védte – sem tudta megakadályozni. Nagy lendülettel játszott Barczi Annamária, Komsa Klaudia és Németh Nedda, és mindkét hálóőrünk remekelt, Fekete Dorina például az utolsó tizenkét percben hat lövést hárított, mindössze kétszer tudtak túljárni az eszén. Nagyon köszönjük a Vasas-drukkerek által teremtett szenzációs hangulatot, óriási hajtóerőt jelentett ez számunkra.


                                                                                   fotó: Doba István

A bajnokság állása:

  1.
Gödi SE 10 9 0 1
316
-
242
18
  2.
Kecskeméti NKSE 10 8 1 1
346
-
243
17
  3.
Vasas 10 8 0 2
289
-
233
16
  4.
Nyíradony VVTK 10 8 0 2
307
-
272
16
  5.
Eszterházy KFSC 10 7 0 3
273
-
246
14
  6.
Kispesti NKK 10 6 1 3
262
-
227
13
  7.
Orosházi NKC 10 6 1 3
259
-
236
13
  8.
Hajdúnánás SK 10 3 2 5
247
-
276
  8
  9.
Szent István SE 10 3 1 6
217
-
287
  7
10.
Inárcs-Örkény KC 11 3 0 8
301
-
339
  6
11.
Kézilabda Szeged SE 10 2 1 7
255
-
279
  5
12.
DVSC-TVP-AQUATICUM II 10 2 0 8
261
-
290
  4
13.
Balmazújvárosi NKK 11 1 1 9
248
-
324
  3
14.
Abonett KC 10 1 0 9
254
-
341
  1

Hirdetések