, 2014.09.30. | Kézilabda

Felemás hétvégét zártak utánpótlás kézilabda csapataink. Győrffy Sándor által irányított csapatok két győzelmet szereztek, míg a legkisebbek neve mellé egy nyert és egy elvesztett meccset könyvelhettünk el.

NB I/B junior:
Inárcs – Örkény – Vasas SC 8-31

Vasas SC össszeállítása: Márity Laura, Tóth Virág. (kapusok) Bálega Noémi 6, Horváth Kinga. 4, Sági Bettina 2, Laki Bianka 1, Magos Eszter 3, Kindlik Bianka 3, Szöllős Alexandra. 4, Ágoston Réka 1, Kerék Fanni 1, Halász Henrietta 5, Dóczi Sára 1, Szemerédi Erika, Jávorszky Lilla, Kovács Eszter

Györffy Sándor értékelése:

A mérkőzésnek nem volt sportértéke, hiszen a két csapat között három-négy osztálynyi különbség volt. Szó szerint gyerekek ellen játszottunk, akik heti két-három edzés során ismerkednek a kézilabdával. A meccsen legalább húsz helyzetet kihagytunk és azt éreztem, hogy a lányok félvállról vették a meccset. A találkozó után kifejtettem nekik, hogy profi játékosoknak nem lehet ilyen hozzáállása és a jövőben nem fordulhat elő még egyszer ilyen.


NBII felnőtt – Északi csoport
Vasas SC – Budakalászi SC 31-20 (15-7)

Vasas összeállítása Tóth Virág, Márity Laura (kapusok), Dóczi Sára 9, Laki Bianka 7, Sági Bettina 5, Komsa Nikolett 4, Szemerédi Erika 3, Kindlik Bianka 1, Ágoston Réka 1, Szatmári Melinda 1, Nyitrai Ágnes, Varga Rebeka

Györffy Sándor értékelése:

A Budakalász mindig jó erőt képviselt ezért nehéz mérkőzésre készültünk, de mi végig fegyelmezetten tudtunk játszani. A lányok maximálisan odatették magukat és igazi csapatként működtünk.  Az NBII-re próbálom úgy össze válogatni a csapatot, hogy azok akik az NBI/B-s juniorban kevesebbet játsszanak azok itt lendületbe tudjanak kerülni valamint meccsrutint szerezhessenek. Örülök neki, hogy mindenkinek játéklehetőséget tudtam adni és a jó erőkből álló Budakalász ellen végül magabiztos győzelmet arattunk. Dolgozunk tovább, szeretnénk az NBII-ben is minél jobban teljesíteni a saját játékunkat játszva.

 

NBII junior – Északi csoport
Vasas SC – Budakalászi SC 35-17 (20-10)

Vasas SC összeállítása: Benkő Dorottya 9, Arany Rebeka 6, Kuczora Csenge 5, Kis Réka Emese 4, Varjú Liliána 4, Bottlik Flóra 2, Anasztasziadisz Melinda 2, Szöllős Zita 1, Hirt Krisztina 1, Györey Paula 1, Ádám Alexandra, Magera Noémi (kapus)

Komjáti Zsuzsa értékelése:

A mérkőzésen nagyon jó tempóban tudtunk játszani, a harmincöt dobott góllal elégedett vagyok. Pozitívum, hogy mindenkit sikerült pályára küldenem, ezáltal mindenki szokhatta az NBII-es bajnokság ritmusát. Ki kell emelnem, hogy hosszú kihagyás után pályára léphetett Benkő Dóri is, akinek a visszatérését már nagyon vártuk.


Országos Serdülő Bajnokság – G csoport
KNKSE-Kecskeméti SI - Vasas SC-ASI DSE 21-18 (10-12)

Vasas SC összeállítása: Kuczora Csenge 8, Szöllős Zita 3, Anasztasziadisz Melinda 3, Bottlik Flóra 1, Arany Rebeka 1, Varjú Liliána 1, Házi Veronika 1, Kis Réka Emese, Ádám Alexandra, Hirt Krisztina, Györey Paula, Magera Noémi (kapus)

Komjáti Zsuzsa értékelése:

Ez egy teljesen váratlan vereség volt. Váratlanul ért ez az egész, egyáltalán nem vagyok elégedett a látottakkal. A mérkőzés után egy kis fejmosásban részesítettem a lányokat, mert nagy mellénnyel játszottak, lezseren kezelték a mérkőzést. Az eredeti terv szerint veretlenül szerettünk volna teljesíteni ezt a csoportot és a végelszámolásnál nagyon hiányozni fognak ezek a pontok. Tisztába tettük újra a célokat remélem, hogy nem fogunk többet hibázni.


Hirdetések