Jenkei András, 2014.09.21. | Kézilabda

A Vasas hazai bemutatkozása a bajnokságban lényegesen jobban sikerült, mint a múlt heti idegenbeli rajt.

Vasas – Orosházi NKC 25-20 (15-10)
Fáy utca, 300 néző.

Vezette: B.Pech, Vágvölgyi

Vasas: Tzintzis – Rózsa 3, Katona 3, Németh N. 4, Barczi 1, Sütő, Borbás 8(3), Csere: Komsa K., Nagy I. 5(3), Kerék, Tóth B. 1, Fekete D. (kapus)
Vezetőedző: Varga Márta

A hajdúnánási fiaskót feledtetve elsöprő lendülettel kezdtek a lányok, rövid idő alatt 4:0-ás vezetésre tettünk szert. Az ellenfélen az időkérés sem segített, a félidő közepén már 9:4 volt ide, keményen védekeztünk, a labdaszerzések utáni lerohanásokat pedig góllal fejeztük be. Mégis jött a megtorpanás (9:8), ám Varga Márta játékmegszakítása hatékony volt, hiszen a szünetig újra ötgólossá tettük a különbséget.

A második játékrészben már kissé visszafogottabbá vált a tempó, türelmesen védekeztünk, így a játék zömmel a mi térfelünkön zajlott, ám ez egy pillanatig sem jelentette azt, hogy veszélybe forgott volna a győzelem. Jól jelezte ezt a Vasas-függők által keltett remek hangulat, akik lankadatlanul buzdították a lányokat.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

Borbás Rita ezúttal is vezéregyénisége és legeredményesebbje volt az együttesnek. Tzintzis Alexandra határozottan őrizte kapuját, szélsőink egyetlen kivétellel gólra váltották lehetőségeiket, és végre átlövőink is hatékonyan támadták az ellenfél kapuját. Önbizalmat alapozó győzelmet arattunk, amit a mérkőzés utái mosolygós arcok is jól jeleztek.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Hirdetések