A Közép-európai Kupa döntőjének harmadik meccsén a Népstadionban 104 ezer néző előtt vertük 9:2-re a bécsi Rapidot. (Voltaképpen tíz gólt szereztünk, de abból egy, már 8:1-es vezetésünknél, Kamarás és Kárpáti összjátékával a saját hálónkba került…) Baróti Lajos a Kamarás – Kárpáti, Kontha, Sárosi – Bundzsák, Berendy – Raduly, Csordás, Szilágyi I., Teleki, Lelenka összetételű tizenegyet küldte a pályára. A Rapid abban az időben Európa egyik legerősebb együttese volt, és félig már győztesnek érezte magát, miután az elődöntőben a nálunk erősebbnek tartott Vörös Lobogót (MTK) múlta felül. A finálé első mérkőzésén, Bécsben a sógorok már 3:1-re vezettek, onnan lett 3:3, a visszavágón pedig 1:1, ekkor jött a döntő döntője.

Az első két gólt Csordás szerezte, a másodiknál Puskás-módra húzta vissza a labdát a kapus orra elől, és közelről bombázott… Riegler még szépített, de Raduly óriási kapáslövéssel ismét kétgólosra növelte előnyünket, szünet után pedig Szilágyi I. huszonöt perc alatt négy gólt szerzett. Raduly is vágott még egyet, majd az öngól után Teleki állította be a végeredményt. Tíz a százhoz című, a klub centenáriumára írt könyvében Hegyi Iván idéz néhány korabeli tudósítást: „Bundzsák és Berendy olyan játékot mutatott be, amely a Bozsik, Zakariás fedezetpár legjobb napjaira emlékeztetett”, „Bundzsák uralta a mezőnyt”, Raduly nem csak gyorsaságával, hanem remek cseleivel, lövéseivel is kitűnt”, „Csordás élete egyik legjobb játékát nyújtotta”, „Szilágyi a mérkőzés hősei közé tartozott”.

Így nyertük meg először a KK-t, amely azután szinte házi kupánk lett. Az 1927 és 1992 között ötvenkétszer kiírt, általában osztrák, csehszlovák, jugoszláv, olasz és magyar csapatok részvételével zajló tornán hatszor diadalmaskodott a Vasas, ezzel a KK történetének legeredményesebb együttese.