Jenkei Dániel, 2014.07.02. | Röplabda

Egy évvel meghosszabbította szerződését, így jövőre is a Vasas-Óbuda csapatát erősíti majd rutinos liberónk, Tóth Andrea.

Az egy ízben az év játékosának is megválasztott Tóth Andrea 2012-ben ötszörös magyar bajnokként, kétszeres kupagyőztesként érkezett a Vasas-Óbuda együtteséhez. A csapatunknál eltöltött két év alatt tovább gazdagította sikerlistáját, hiszen első évében rögtön duplázni tudott, a mögöttünk álló szezon során pedig, mint ismert, zsinórban harmadik alkalommal is a piros-kék lányok nyakába került a Magyar Kupa-győzelemért járó aranyérem.

Nagy örömünkre szolgál, hogy Tóth Andrea elfogadta a klub szerződéshosszabbítási ajánlatát, így tudására és rutinjára a következő idény során is számíthat majd Jókay Zoltán vezetőedző.

A játékos a szerződése aláírását követően így nyilatkozott honlapunknak:

„Nagyon örülök, hogy egy újabb évet tölthetek el a Folyondár utcában, hiszen nagyon megszerettem ezt a csapatot. Rutinos játékosként bízom benne, hogy továbbra is segíteni tudom majd a fiatalok munkáját, és tapasztalataimmal a csapat hasznára leszek, úgy a nemzetközi, mint a hazai mérkőzéseken. Játékos pályafutásom mellett edzőként is folytatom a munkát, a tavalyi évhez hasonlóan idén is általános iskolás gyerekekkel foglalkozom majd a Vasas égisze alatt."


Hirdetések