Ment a matekozás a két verseny előtt a világranglista elsőség kapcsán?
- Őszintén szólva nem nagyon foglalkoztam vele. Bár vicces volt, mert éppen a románoknál versenyző erdélyi lány, Pop Simona említette a versenyek előtt, hogy Branza már számolgatja, hogy mennyire közel vagyok hozzá a világranglistán.

Annyira, hogy a mostani ezüsttel és bronzzal át is vette tőle a vezetést…
- Igen, bár egymás ellen végül nem vívtunk, de Branza Rióban a nyolcig, Havannában pedig csak a tizenhatig jutott, és mivel tavaly jól szerepelt ezen a két állomáson, így most meg tudtam előzni, mert mindig a korábbi év a viszonyítási alap a pontok kapcsán. Örülök neki, bár lényegesebb, hogy jól sikerüljenek a közelgő világversenyek.

Azért Rióban hihetetlen magabiztossággal menetelt a döntőig.
- Pedig már annak is örültem, hogy odaértem a versenyre.

Mi történt?
- Hát, nem volt egyszerű… Ha elmesélem, hogyan zajlottak az utazásaim ezekre a versenyekre, szerintem mindenki rajtam fog nevetni…

Mi nem, megígérjük!
- Kezdjük ott, hogy Párizsban lekéstem a riói csatlakozást, így tizenhárom órát várakoztam a francia fővárosban. Ezt követte a tizenegy órás út, úgyhogy végül a selejtezők reggelén sikerült megérkeznem Brazíliába. 

Nyilván hullafáradtan…
-Igen, finoman fogalmazva is voltam már frissebb, de nem ment rosszul a vívás, az elődöntőben meg tudtam verni egy jó hajrával a kínai Szunt, a döntőben viszont ez már nem jött össze még egyszer, ráadásul a francia Rembi jó napot fogott ki nagyon. Pedig az agyam tudta, hogy mit kéne csinálnom, de a testem már nem igazán engedelmeskedett. Sajnos másnap a csapatverseny sem igazán jött össze, ott csak a nyolcadikok lettünk.

Viszont Havannában gyorsan javíthatott, ismét egyéniben.
- Így van, másnap elindultunk Havannába, és nem fogja kitalálni, mi történt…

Ugye nem az utazással volt probléma?
- Dehogynem! A Rio de Janeiro - Lima útvonalán mentünk volna, csakhogy Rióból nem szállt fel a gép négy órán keresztül. Aztán nagy nehezen eljutottunk Panamába, végül pedig Havannába, pontosan huszonnégy óra utazást követően. Ott voltak a gépen az olaszok meg a németek is, a végén már azzal viccelődtek, hogy én hozom a balszerencsét… 

De legalább utána szerencséje volt a páston, nem?
- Ahogy vesszük, Kubában elég rugalmasan kezelik a versenymenetrendet, így kis túlzással bármi előfordulhat. Én délután kettőkor léptem először pástra, ami azért tűnt izgalmasnak, mert este nyolckor már indult a gép, amivel haza kellett volna mennem. 

Na ezt a helyzetet hogy oldotta meg?
- Amikor bejutottam a négy közé, már fél hat volt, úgyhogy elkezdtem telefonálgatni, hogy mi legyen. Sikerült elérni, hogy velem kezdődjön az elődöntő, amit végül nem sikerült megnyernem, de ekkor már a fél csarnok azt szervezte, hogyan fogok hazajutni. Az asszóm alatt a német Duplitzer összepakolta a cuccaimat, majd miután vége lett, gyorsan felkaptam a bronzérmet, és vívóruhában rohantam a reptérre. Sikerült elérnem a gépet, ennyit megért az a pár mosolygós arc, ami kísért útközben. Bár egyébként aranyosak voltak a román lányok, mert felajánlották, hogy alhatok náluk, ha Havannában ragadok. Végül azért nem bántam, hogy erre nem került sor, így sem volt egyszerű ez a pár nap.

Hallgatva is fárasztó volt, de máris itt a nyakunkon az Európa-bajnokság. Hogyan készül?
- Ez a hét még biztosan keményebb lesz, aztán a következőn már a finomítások jönnek. Várom az Eb-t, a céljaimról mi mást mondhatnék, mint, hogy szeretnék érmet nyerni. Ha lehet, fényesebbet, mint tavaly Zágrábban…

Jenkei Dániel