Jenkei András, 2014.05.08. | Jégkorong

A Vasas U20-as és U18-as csapatai a következő idényben komoly kihívással szembesülnek majd, hiszen ősztől az EBEL utánpótlás-bajnokságaiban  –  EBYSL, EBJL  –  szerepelnek. 

A Magyar Jégkorongszövetség döntéshozói áprilisi elnökségi ülésükön adták áldásukat az indulásra, így a Vasas fiataljai – több más magyar klub mellett – a rangos külhoni ligában edződhetnek, és gyűjthetnek tapasztalatokat. 

Ennek érdekében Szuper Levente szakosztály-igazgató a háttérben végez, illetve végzett komoly szervezőmunkát, de természetesen hokisaink is nagy erőkkel készülnek a megmérettetésre, amihez extra segítséget is kapnak. Két magyar klasszistól, Horváth Andrástól és Ladányi Balázstól leshetnek el kulisszatitkokat, mivel Szuper Levente válogatottbeli társai és barátai félig edzőként, félig játékosként részt vesznek a Jégpalotában folyó májusi munkában.
„Óriási megtiszteltetés ez a Vasasnak.  András heti háromszor jön le hozzánk edzésre, Balázs pedig mindennap itt lesz. Elsősorban a felső két korosztállyal foglalkoznak majd, de lesznek olyan napok, amikor a kisebbekhez is elmennek. Szeretném, ha a szakosztályon belül minden korosztály játékosai és edzői találkoznának velük, és közösen dolgozhatnának egy kicsit. Mivel mindketten járnak edzőire, nekik is fontos hónap lesz ez nálunk, szereznek némi gyakorlatot.”  – tudtuk meg Szuper Leventétől.

Az utánpótláshoz kapcsolódó hír még,  hogy a klub legnagyobb sajnálatára nem folytatja a télen megkezdett edzői munkát a kölyök- és serdülőcsapatunk mellett Kercsó Csaba. A kiváló szakember visszatért Új-Zélandra, ahol korábban hosszú évekig dolgozott. 

 


Hirdetések