A remek fizikai adottságai mellett kivételes intelligenciával és labdaérzékkel megáldott, magas növésű játékos jól cselezett és passzolt, lábbal és fejjel egyaránt veszélyes volt a kapu előtt, ráadásul gyakorlatilag minden poszton, még a kapusén is bevethető volt. Eredeti helye azonban a csatársorban vagy az akkor szokásos fedezetpár jobb oldalán volt.

A Rippnek becézett srácra a Vasas ifjúsági, majd felnőtt csapatában figyeltek fel, ám a szegény munkáscsapat nem versenyezhetett az akkor már egzisztenciát is ajánló MTK-val, így Orth, aki mosónő édesanyjával szerény körülmények között élt, 1916-ban eligazolt, és nem sokkal később, 16 és fél évesen (!)a felnőtt válogatottban is bemutatkozott. Összesen 32-szer lépett pályára a nemzeti 11-ben és 13 gól szerzett. A Vasas sem járt rosszul: egy garnitúra szerelést és a Hungária körúti pálya használati jogát kapta cserébe.

1925-ben egy bécsi „barátságos” mérkőzésen súlyosan megsérült, szilánkosra tört a térde, és a korabeli szaksajtó szerint többé már nem volt a régi, de az MTK (167 bajnokin 138 gól, 8 bajnokság, 3 gólkirályi cím) mellett megfordult az osztrák First Viennában, a Budai 33-ban, a Bocskaiban és az olasz Messinában is. A válogatottságról már 1927-ben lemondott (előtte a csapat még 13:1-re verte Franciaországot, ő két gól szerzett), de egészen 1938-ig játszott, az aktív sporttól az 1. FC Nürnberg játékos-edzőjeként vonult vissza.

Edzőként is eredményes karriert futott be, szövetségi kapitány volt Chilében (háromszor is, az 1930-as vb-n az 5. helyet érték el), Mexikóban, Kolumbiában és Peruban, irányította a Genoa, a Metz, a Boca Juniors, a Sporting Lisszabon és a Porto csapatait.

Orth György 1962-ben, Portóban hunyt el szívrohamban – amikor már éppen a hazatérését tervezte. Emlékét a róla elnevezett életműdíj őrzi.