2013.06.01. | Labdarúgás
Idegenben a kispesti Bozsik-stadionban gyűjtötte be a három bajnoki pontot a Vasas az NB II Keleti csoportjának záró fordulójában.

Honvéd-MFA – Vasas 0-2 (0-0)
Bozsik-stadion, 300 néző.
Vezette: Kovács G. (Kovács II G., Kormányos II G.)

Honvéd: Vereckei – Csábi M., Debreceni, Remes, Gengeliczki, Canzian (Varga M., 75.) – Csontos, Ivancsics, Futó (Ablonczy, 79.) – Linka (Del Papa, 58.), Kapacina.
Edző: Szijjártó István

Vasas: Szatmári – Görgényi, Lucas, Mehmedagic, Kovács D. – Cseke, Recklet, Ferkó Á. ( Thiago, 62.) – Szilágyi (Simek, 88.), Wilson, Ádám (Túri, 46).
Vezetőedző: Dirk Berger

Gólszerző: Wilson (51.), Thiago (83.)
Sárga lap: Csontos (12.) ill.: Ferkó Á. (57.)

A bajnokság utolsó összecsapása előtt ugyan még élt a matematikai remény a feljutással kapcsolatban, azonban – ahogy a gyakorlatban aztán ki is derült – nem volt túl sok esélye annak, hogy számunkra kedvezően alakuljanak a dolgok. Csapatunkban helyet kapott a hosszú sérülésből felépülő Haris Mehmedagic, és három csatárral a kezdőben próbáltunk minél több gólt lőni ellenfelünknek.

Az első félidőben ez nem sikerült, hiába játszottunk mezőnyfölényben, csupán egy kapufáig jutottunk. A második játékrész már eredményesebbek voltunk, előbb Wilson, majd a csereként beálló Thiago is betalált, így magabiztosan győztük le a Honvéd második gárdáját.

A bajnokság végeredménye:

1. Mezőkövesd-Zsóry 30 18 4 8 60–36 58
2. Vasas 30 17 4 9 49–34 55
3. Békéscsaba Előre 30 15 10 5 58–38 55
4. Balmazújváros 30 14 8 8 50–37 50
5. Nyíregyháza Spartacus 30 15 4 11 44–33 49
6. Szolnoki MÁV FC 30 14 6 10 54–41 48
7. Szeged 2011 30 11 9 10 43–41 42
8. Ferencvárosi TC II 30 12 5 13 49–49 41
9. Ceglédi VSE 30 11 9 10 50–47 40
10. Orosháza FC 30 12 3 15 51–57 39
11. Újpest FC B 30 11 5 14 43–49 38
12. Budapest Honvéd II-MFA 30 11 5 14 48–56 38
13. Putnok VSE 30 9 8 13 43–51 35
14. DVSC-DEAC 30 8 6 16 49–58 30
15. Kazincbarcikai SC 30 8 6 16 40–63 30
16. Dunakanyar-Vác 30 6 4 20 22–63 22

 


Hirdetések