2012.07.29. | Labdarúgás
Az érkező vihar miatt félbeszakadt a Vasas felkészülési mérkőzése izraeli ellenfelével szemben.

Vasas – Hapoel Rishon 0:1 (0:1) /a 60. percben félbeszakadt/
Illovszky-stadion, 100 néző

Vasas (I. félidő):
Ilizi – Görgényi, Radványi, Mileusnic, Füredi, Merczel, Ferkó Á., Venczel, Mundi, Bobô, Balogh B.
Vasas (II. félidő): Horváth A. – Polényi, Kárpáti, Tóth M, Huszárik, Williams, Hong-Gonzales, Reidan, Boda, Csoór, Gustavo,

A tegnapihoz hasonlóan ezúttal is más-más felállást tervezett a két félidőre Joaquim Machado Gonçalves. A változás minimális volt, a tegnap sérülést szenvedett Santos helyett Radványi került egy sorral előbbre, az ő helyén pedig Kárpáti Vitéz kapott lehetőséget a „kettes” csapatban, ahova bekerült Polényi is, akinek lejárt az eltiltása.

Napsütésben kezdődött a találkozó, inkább mi voltunk fölényben, de ahogy mondani szokták, ez „meddő” volt. Hiába jártunk rendre az ellenfél térfelén, hiányzott az ötletesség, csak a be- illetve előreíveléseket erőltettük, amikből nem tudtunk komoly ziccert kialakítani. Ám sokszor még erre sem vállalkoztunk, a tanácstalanságot jól jellemezte kétszer is, hogy az oldalvonal mellől, ígéretes helyről elvégzett szabadrúgásunk után a labda, három érintés után már középső védőink lábán vándorolt.
Szerencsésebbek voltak a felíveléssel az izraeliek, akik egy szabadrúgás után a félidő hajrájában megszerezték a vezetést.

A szünetben a hidegfronttal együtt megérkezett a vihar, erősen villámlott és félhomályban kezdődött a második játékrész. Ennél sokkal többet nem is lehetett feljegyezni, a 60. percben a játékvezetők lefújták a találkozót.


Hirdetések