2014.02.17. | Birkózás

Szombaton Pesterzsébeten a Kruj Iván Sportcsarnokban nemzetközi kötöttfogású és szabadfogású rangsorversennyel kezdődött el a hazai felnőtt-versenyévad, ahol természetesen a Vasas birkózói is ott voltak.

Délelőtt a kötöttfogásúak, délután pedig a szabadfogásúak léptek szőnyegre, birkózóink mindkét fogásnemben a legeredményesebbnek bizonyultak. Összességében négy arany- és egy bronzérem mellett még jó néhány pontot érő helyezést is begyűjtöttek.

Bódi Jenő szakosztály-igazgató:
- Nagy öröm, hogy mind kötött, mind szabadfogásban meg tudtuk nyerni a kupát. Kifejezetten jól sikerült az év eleji alapozás, ezt tükrözik a mostani eredmények. Összegezve a hétvégét, remek képet alkottak magukról a Vasas versenyzői.
Szabó László három nagyon nehéz mérkőzést tudott megnyerni, küzdelemből jelesre vizsgázott, a mozgásán és a technikai elemeken még van csiszolnivaló, erre eddig kevesebb idő jutott neki a külföldi válogatott edzőtáborokban.
Varga Ádám bronzérmes lett, neki a jövőben fejben kell erősödnie, el kell hinnie, hogy meg tud nyerni egy ilyen versenyt.
A szabadfogásúaknál Németh István összeszedetten birkózott, hihetetlen koncentrációval ért el kimagasló eredményt. Szabó Mihály végre felszabadultan versenyzett, ami gyakorlatilag sima győzelmet hozott a számára. Adamecz József kapcsán pedig azt emelném ki, hogy egy sikeres vizsgaidőszak, valamint a diplomamunka elkészítése után tudott jól szerepelni. 

dan  

Eredmények:
Felnőtt kötöttfogású rangsorverseny, Kruj Iván Sportcsarnok, 70 induló

66 kg (14)
5. Szakolczi Zoltán (Vasas-H.Szondi SE) és Németh István (Vasas)

75 kg (11)
döntő: Szabó L. – Szabó M. 4:2 (4:2, 0:0)
1. Szabó László (Vasas)

80 kg (7)
5. Ubrankovics Norbert (Vasas)

85 kg (5)
körmérkőzés
4. Világosi Márton (Vasas-Honvéd-Szondi SE)

98 kg (12)
3. Varga Ádám (Vasas)
5. Fodor Péter (Vasas) és Kucsera Tibor (Vasas)


Felnőtt szabadfogású rangsorverseny,  Kruj Iván Sportcsarnok, 53 induló
65 kg (8)
döntő: Németh – Bábszki 10:0
1. Németh István (Vasas)
5. Szakolczi Zoltán (Vasas-H.Szondi SE)

86 kg (8)
döntő: Adamecz – Rögler 7:0
1. Adamecz József (Vasas)

97 kg (5)
körmérkőzés
1. Szabó Mihály (Vasas)

 


Hirdetések