2013.11.09. | Birkózás
A Vasas együttese ugyan ledolgozta hazai pályán összeszedett hátrányát a csapatbajnokság alapszakaszának második körében, de a dorogiak több párviadalban nyertek technikai tussal, így ők készülődhetnek a fináléra.

Wöller Gergő reggel 7-kor repülőre szállt Helsinkiben. Délben a sportorvosiját érvényesítette a Sportkórházban, majd fél négykor már Dorogon mérlegelt. Nem sokkal ezután kétvállra fektette Kálmán Balázst. Este kilenckor már ismét Ferihegyen volt, éjjel egykor ért vissza finnországi otthonába, másnap reggel pedig indult csapatával Észtországba. 

Wöller Gergely

Ahogy a fentiekből is kitűnik, komoly energiákat mozgósítottak a Vasas birkózói, hogy az emberemlékezet óta természetesnek tűnő CSB finálé idén is meglegyen. Sajnos mégsem sikerült, pedig hajszálon múlott, hiszen ahogy egy héttel korábban a Fáy utcában a Dorogi NC győzött 16:12-re, most ez a mieinknek sikerült ugyanilyen arányban. Ráadásul Wöller Gergőnek köszönhetően a kétvállas győzelmek számát is egalizáltuk. Ilyen esetekben, egyenlő állásnál a technikai tusgyőzelmek (hét pontnál nagyobb különbség egy meccsen) számát kell figyelembe venni és ez sajnos a hazaiaknak kedvezett. 

Kérdőjelek azonban még ezután is maradtak. Az nem meglepő, hogy a Vasas nem foglalkoztatott „vendégmunkásokat”. A szabályok egy-egy mérkőzésen két ilyen státuszú birkózó indítását engedik. A dorogiak ahogy az első összecsapáson, úgy most is kihasználták ezt. A 66 kg-os súlycsoportban a szombathelyi Kálmán Balázst, míg a legnehezebb kategóriában egy azerbajdzsáni fiút indítottak. Igen ám, de 55 kg-ban az a Lévai Balázs verte a mi fiúnkat, aki magyar-szlovák kettős állampolgár, idén besztercebányai színekben nyert szlovák bajnokságot, a dorogiak viszont sajátjukként küldték szőnyegre.

Ferencz Gábor elsőéves kadetként maradt alul a nála idősebb és rutinosabb Lévaival szemben, Kmegy Dani veresége viszont meglepett. Wöller Gergő megtette amiért hazahívtuk. Ezután Szabó Laci és Wöller Ákos egyaránt technikai tussal győzött, majd Varga Ádám 3:0-ra múlta felül Robotkát. Az utolsó összecsapáson Szabó Misi egy perc alatt maradt alul technikai tussal.” – összegzett Bódi Jenő szakosztály-igazgató, majd így folytatta – „Nyilván nem csupán Szabó Misin múlt a siker, mégis bosszant a dolog, hiszen a meccs előtt azon gondolkoztam, hogy esetleg berakom a helyére Kucsera Tibit. Mégsem léptem meg, hagytam magam meggyőzni a versenyzőktől. Emiatt van bennem most némi hiányérzet, az a bizonyos mi lett volna ha…” 

Az viszont tény, hogy birkózóink számára így maradt a 4.-6. helyért vívandó körmérkőzés – már jövő héten.

fotók: Doba István - archív

 


Hirdetések