2013.10.31. | Birkózás
A közelmúltban rendezték meg mindkét fogásnemben a kadet korosztály országos bajnokságát, a felnőttek pedig a CSB első fordulójában léptek szőnyegre.

A 16-17 éves korú fiatalok kötöttfogásban Tokodon – a dorogiak rendezésében –, míg szabadfogásban Kaposváron versenyeztek a bajnoki érmekért. A Vasas reménységei a két helyszínről összesen nyolc érmet hoztak el, közülük legközelebb az aranyhoz Galajda Norbert és Ferencz Gábor járt, ám a döntőt ők is elbukták, így meg kellett elégedniük az ezüsttel.

Ferencz Gábor
Ferencz Gábor a felnőtt CSB-n

Bódi Jenő szakosztály-igazgató:
- Mindenképpen pozitívan értékelendő fiataljaink teljesítménye. Lelkes, motivált társaság gyűlt össze edzéseinken, a srácok dinamikusan fejődnek, és emellett eredményesek is. Kevés hiányzott ahhoz, hogy a legfényesebb éremből is jusson nekünk, hiszen több esetben is csak nagy csata végén, a legutolsó akcióknál maradtak alul a mieink.

Nincsenek könnyű helyzetben bajnoki címvédő felnőtt csapatunk tagjai, miután a CSB alapszakaszának első fordulójában hazai környezetben, a Kecskemét legyőzése után négypontos (12:16) vereséget szenvedtek a Dorogi NC gárdájától. A kétfordulós alapszakasz után egyébként majd a három selejtezőcsoport győztese jut a fináléba. Nekünk ezt egy hét múlva Dorogon kell kivívni. 

- Úgy érzem ezúttal alulteljesítettek a fiúk, de tudomásul kell venni, hogy a sportban van ilyen. Sajnos többeknél hiányzott a megfelelő koncentráció, olyan szituációkat szúrtunk el, amiből nekünk kellett volna pontot, pontokat szerezni. Jobb formával még úgy is felülmúlhattuk volna a dorogiakat, hogy ők három „vendégmunkással”, két azeri és egy szlovák birkózóval erősítettek ez alkalomból. Mivel az egyik meccsünk tusvereséggel zárult, így tulajdonképpen öt ponttal kellene jövő héten nyernünk. Megpróbáljuk! – értékelt és vázolta a lehetőségeket Bódi Jenő.

 

Eredmények:
Kadet szabadfogású országos egyéni bajnokság, Kaposvár
50 kg
: 3. Ferencz Gábor
54 kg: 2. Galajda Norbert
69 kg: 3. Gelencsér Barnabás
85 kg: 3. Benedek Mátyás
60 kg: 3. Szabó Eliána

Kadet szabadfogású országos egyéni bajnokság, Tokod:
50 kg
: 2. Ferencz Gábor
54 kg: 5. László József
58 kg: 3. Koós Dániel
69 kg: 3. Gelencsér Barnabás





Kmegy Dániel
Kmegy Dániel

Németh István
Németh István

Szabó László
Szabó László

Szabó Mihály
Szabó Mihály




                                                                               fotó: Doba István

 


Hirdetések