A verseny zárónapján érdekelt mindkét magyar csapat kitett magáért, hiszen a férfi kardozók csupán a döntőben maradtak alul az olaszokkal szemben, míg női párbajtőrözőink a bronzmeccsen ugyancsak az itáliaiakkal csaptak össze és győzték le őket.
fotó: Doba István
Mindkét egységben főszerepet játszottak a vasasosok, így olimpiai bajnokunk Szilágyi Áron, aki egész nap igazi vezéregyénisége volt a csapatnak, vagy Iliász Nikolász, aki az elődöntőben egy 11:0-ás bravúr asszót könyvelhetett el. Szász Emese befejező emberként volt ellenállhatatlan, és Antal Edina is pozitív mérleggel zárt a dobogóért vívott csatában.
Ahogy csapataink, úgy egyéniben két klasszisunk – Szász Emese és Szilágyi Áron – is olasz vívó ellen fejezte be a küzdelmeket, így aztán adta magát az „olaszos” hangulatú beszámoló a VasasTv-ben is.
Eredmények:
női párbajtőr:
nyolcaddöntő:
Magyarország-Svájc 45:28
(Szász +8, Révész +4, Antal +3, Budai +2)
negyeddöntő:
Magyarország-Ukrajna 40:31
(Szász +9, Révész +4, Budai -1, Antal -3)
elődöntő:
Magyarország-Románia 32:37
(Budai +2, Szász 0, Révész -7)
a 3. helyért:
Magyarország-Olaszország 28:25
(Szász +2, Antal +1, Budai 0)
férfi kard:
nyolcaddöntő:
Magyarország-Spanyolország 45:34
(Szilágyi +12, Gémesi +3, Iliász +1, Gáll -5)
negyeddöntő:
Magyarország-Németország 45:42
(Szilágyi +6, Gáll +5, Iliász -1, Gémesi -7)
elődöntő:
Magyarország-Ukrajna 45:37
(Szilágyi +9, Iliász +5, Gémesi +1, Gáll -7)
döntő:
Magyarország-Olaszország 40:45
(Szilágyi +9, Gáll -2, Gémesi -4, Iliász -8)