Nagy Dániel, 2024.04.26. | Kézilabda

Az ősszel megleptük otthon a Praktiker-Vác csapatát, és szombaton sem feltett kezekkel érkezünk majd a csarnokukba.

NB I, 20. forduló

Praktiker-Vác–Vasas SC
április 27., 18:00
Vác, Városi Sportcsarnok

A találkozót élőben közvetíti az MKSZ Youtube-csatornája.


Emlékezetes csatában nagy skalpot gyűjtöttünk be az ősszel a Praktiker-Vác elleni, hazai bajnokin: akkor a – tabellán jelenleg ötödikként álló – ellenfelünket három góllal győztük le, ami meglepetéssikernek számított – egy esetleges pontszerzés szombat este, az NB I 20. fordulójában ugyanebbe a kategóriába tartozna, ettől függetlenül természetesen nem feltett kezekkel érkezünk majd a csarnokukba.

„A Vác fejlődése szépen halad felfelé, ezt az élcsapatok elleni meccseiken is megmutatták a bajnokságban. Az őszi győzelmünkhöz képest ez teljesen másik mérkőzés lesz, megfelelően fel kell készülnünk rá mentálisan is; a legfontosabb, hogy emelt fővel hagyhassuk el majd a pályát. Többször is meg tudtuk mutatni már, hogy idegenben sem illetődünk meg, bízom benne, hogy ez most sem lesz másképp” – mondta a találkozó előtt Konkoly Csaba vezetőedzőnk.
 


 

Fodor Neszta is sem számít könnyű mérkőzésre.

„Az MTK ellen sokba kerülő hibáinkat igyekeztünk kijavítani a hét közben – kezdi a beállónk. – Nagyon örültünk az őszi sikerünknek a Vác ellen, de ezek mindig ki-ki meccsek, ráadásul az ellenfelünk erős, fiatalos gárda. Ha összefogunk, biztosan jól teljesítünk majd, és bízom a szurkolóinkban is; rengeteget támogattak eddig minket, amire szombaton is szükségünk lesz!”


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Hirdetések