Gy. Szabó Csilla, 2024.04.26. | Kosárlabda

A junior lányok hétvégi országos A, illetve B döntőjében egyaránt az 5. helyen végzett csapatunk. A Skocovski Igor, valamint a Nenad Markovic által irányított együttesek vereséggel kezdték ugyan a finálét, ám azt követően két-két győzelmet szerezve hibátlan teljesítményt nyújtottak.

Junior A csapatunk nehéz és kanyargós úton jutott el az idei A döntőig. A tavalyi fináléban térdsérülést szenvedett Láng-Miticzky Blanka most sem lehetett a kerettel, jóllehet a rehabilitáció során a Vasas Akadémia szakemberei mindent megtettek, hogy erre a fontos pillanatra visszatérhessen. Az edzéseket időben újrakezdte, de miután nem érezte tökéletesnek a gyógyulását, a szakvezetés végül nem nevezte be a döntőre. Jelenléte óriási segítség lett volna a társaknak, hiszen sérülése előtt már a felnőtt bajnokságban is játszott. A szezon első felére Láng-Miticzky hiányzása mellett Vágó Anna novemberi sérülése is rányomta bélyegét.

„A lányok hozzáállása kifogástalan volt, küzdöttek, ahogy tudtak, ám a korábbi eredményünk miatt selejtezőt kellett vívnunk, s végül a fehér csoportba sikerült bekerülnünk – kezdte értékelését Skocovski Igor junior A csapatunk vezetőedzője. – Itt tízből tíz meccsünket nyertük, néha óriási különbséggel, jobb lett volna a pirosban játszani, a fejlődésüket az sokkal jobban szolgálta volna. El kellett fogadnunk a helyzetet, s kizárólag az A döntős szereplés lebegett a szemünk előtt, amit sikerült is elérnünk. Mivel közben újabb sérülések és betegségek sújtottak bennünket, sokat számított a csapat mentális ereje és lelkesedése. Nagyon örültünk, hogy végül az A döntőben bizonyíthattuk, hogy a legjobbak között a helyünk.”


Junior A csapatunk remekül helytállt a Csata ellen

 

A Pécsett megrendezett fináléban a DVTK volt az első ellenfelünk, s bár a csapat nagyon keményen és szorgalmasan készült erre a hétvégére, a miskolciak végül 77-49-es győzelmet arattak. Ezzel eldőlt, hogy az 5-8. helyért játszhat csapatunk a folytatásban. A Csata elleni 83-66-os, valamint a Zsíros Akadémia elleni 88-48-as siker koronázta meg akadémistáink pécsi szereplését.

„Sajnos nem tudtunk meglepetést okozni a nyitómeccsen, az óriási akarás óhatatlanul több hibával is járt – idézte fel a pécsi döntő részleteit a Vasas Akadémia szakembere. – Ennek ellenére kizárólag dicséret illeti a lányokat, mert tényleg hatalmasat küzdöttek. A folytatásban pedig még inkább, hiszen mind a Csata, mind pedig a Zsíros Akadémia ellen nagy lendülettel és jó játékkal nyertünk és szereztük meg az értékes ötödik helyet. Az utolsó találkozón negyven ponttal vertük a kőbányaiakat, ami sokat elmond csapatunk tudásáról. A tavalyi döntőhöz képest láthatóan nagyot léptünk előre, és bátran kijelenthetem, szép jövő áll a csapat előtt. Egyetlen utolsóéves játékosunk volt, a többiek még jövőre is ebben a korosztályban bizonyíthatnak. Éppen ezért, ha együtt marad ez a gárda, akkor a következő szezonban már a legjobb négy közé kerülést tűzhetjük ki célként, s talán még egy éremről is bátran álmodhatunk.”

Skocovski Igor értékelésében Czirkos Anna Panka, Kendelényi Luca, Subotic Milka, Felső Gréta, Vigh Eszter, Szoboszlai Laura és László Réka Brigitta teljesítényét emelte ki, de a többiekről is csak a dicséret szavaival beszélt. Az 5. helyezés ugyanis a játékosok felkészültsége mellett elsősorban a csapatmunkának és a Vasas-szívnek volt köszönhető.

A junior B döntőbe jutott kadét csapatunk szintén vereséggel kezdett, a Győrtől kapott ki 73-63 arányban. A folytatásban azonban már nekik is kijött a lépés, a BEAC-ot 65-51-re, a Törökbálintot pedig 68-46-ra verték. Ezzel az 5., összesítésben pedig a 13. helyen végeztek. A 2008 és 2009-es születésű még kadétkorú játékosok számára ez óriási sikerként könyvelhető el, hiszen idősebbekkel szemben álltak nagyszerűen helyt.


Junior B-döntő 5. helyéért játszott mérkőzésen több mint húsz ponttal verték kadétjaink a Törökbálint együttesét

„A legfontosabb célunk az volt, hogy nehéz ellenfelek ellen készüljünk saját korosztályunk döntőire és a jövőbeni meccseinkre – foglalta össze a Pécsett történteket Nenad Markovic, az U16-os együttes vezetőedzője. – Úgy gondolom, hogy ezt maximálisan elértük, hasznos tapasztalatokat szereztünk a juniorok között. Ennek fényében kifejezetten elégedett vagyok az eredménnyel, hiszen az első fordulóban a későbbi B döntő győztesétől csak szoros meccsen kaptunk ki. Nagyon jó teljesítményt nyújtottak a lányok. A szezon előtt az volt az elvárás a részemről, hogy a kadétoknál az A, a junioroknál pedig a B döntőbe jussunk. De még ennél is fontosabb volt játékosaink fejlődése, amit szintén sikerült elérnünk. Nemcsak technikai téren, de magatartásukban is egyre inkább profi sportolóként viselkednek. Úgy gondolom, sok játékosom áll szép jövő előtt, ám ahhoz még nagyon sokat kell dolgozniuk, hogy a bennük rejlő tehetéséget kibontakoztathassák. A munka nehezebb része még előttük áll. Ebben a korosztályban ugyanis az a fő célunk, hogy megtanítsuk őket kosárlabdázni, és vérbeli játékosként gondolkodni. Ha ezt helyesen tesszük, az eredmény is meglesz. De ha folyamatosan csak ez utóbbi lebeg a szemünk előtt, akkor rossz úton járunk. A képzésük minden másnál fontosabb. Ez a siker most mindenképpen könnyebbé teszi számukra, hogy ismét motiváltan álljanak neki a mindennapi kemény edzésekhez.”

Fotók: NKA Rátgéber Akadémia és PVSK


Hirdetések