Jenkei Dániel, 2024.04.22. | Sakk

Hétfőn délután, a Rottenbiller utca 62. szám alatt emléktáblát avattunk Káposztás Miklós nemzetközi sakkmester, mesteredző, a Vasas SC örökös tiszteletbeli elnöke tiszteletére, azon a helyen, ahol öt évtizeden át élt.

Az ünnepélyes táblaavatón a Vasas család nevében Dr. Burján Attila köszöntötte a jelenlévőket, felidézve többek között Káposztás Miklós legendás nyolc lépését.

A család nevében Káposztás Tünde mondott köszönetet mindazoknak, akik tettek azért, hogy az emléktábla elkészülhessen.

A Vasas sakkozói nevében Horváth Júlia szakosztály-igazgató beszélt legendás elődjéről, a Magyar Sakk Szövetség képviseletében Sipos István főtitkár köszöntötte a jelenlévőket, Erzsébetváros önkormányzata nevében pedig Szücs Balázs alpolgármester méltatta a klubhűség mintaképét, a magyar sakk nagy egyéniségét, Káposztás Miklóst.

Végül pedig Markovits László klubelnökkel közösen leleplezték az emléktáblát, amely mostantól mementóul szolgál a Rottenbiller utcában is Káposztás Miklósnak.

 


Hirdetések