2013.05.07. | Klub

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata rangos elismeréseit vehette át szombaton a Vasas-család néhány tagja, Óbuda Napja alkalmából.

A Szentlélek téren, patinás környezetben tartott ünnepségen Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere köszöntötte a megjelenteket, és hangsúlyozta, hogy a kerület talán legfontosabb közéleti, kulturális eseménye alkalmat ad a közösség kiválóságaival történő találkozásra. Az eseményen jelen volt Markovits László a Vasas SC elnöke is.

Pro Óbuda Díjat – annak a magyar, vagy külföldi személynek, illetve szervezetnek adományozható, aki Óbuda-Békásmegyer fejlődése, gyarapodása és hírnevének öregbítése érdekében elismerésre méltó, kiemelkedő tevékenységet végzett a gazdaság, a tudomány, a művészet és a kultúra bármely területén – vehetett át Fördős László a Vasas SC örökös tiszteletbeli elnöke, röplabda szakosztályunk egykori vezetője.

Fördős László:
- Nagy boldogsággal és büszkeséggel tölt el ez a megbecsülés, hiszen a díjat attól a közösségtől kaptam, amelynek nagyon hosszú ideje vagyok magam is a tagja. Több évtizede élek és dolgozom Óbudán, Budapest második legnagyobb kerületében, ahol a rend és nyugalom mellett a manapság már ritkaságszámba menő lokálpatriotizmus is tetten érhető. Úgy vélem talán kicsit én is tettem ez utóbbi érdekében. Az elmúlt évtizedekben többezer óbudai polgár kislánya röplabdázott nálunk a Folyondár utcában, ahol olyan közösség és kapcsolatrendszer jött létre, amely párját ritkítja. Az idő elszállt, én már nem veszek részt napi szinten a munkában, de van egy csodálatos utódom Vatai Gabriella személyében, aki óriási szakértelemmel és lelkesedéssel teszi a dolgát.

Akár a fentiek alátámasztásaként is értékelhető, hogy egy tehetséges röplabdázó hölgy, Fábián Fanny, az Óbuda Sportolója Díjban – annak a női és férfi kerületi, vagy kerületi sportegyesületben versenyző sportolónak ítélik oda évről évre, akik olimpiai, valamint paralimpiai programban szereplő sportágakban kiemelkedő eredményt ér el – részesült. 
Fábián Fanny, a Vasas-Óbuda közelmúltban bajnoki címét megvédő együttesének feladója. A Vihar utcai általános iskolában ismerkedett meg a sportág alapjaival, majd 2006 óta a Vasasban végigjárva ranglétrát, gyermek, serdülő és junior korosztályban is országos bajnoki címeket szerzett.

Óbuda Sportolója Emléklapot kapott Pap Bianka, a Vasas úszója. A tizenhárom esztendős Bianka kétszeres magyar bajnoki ezüstérmes, veleszületett sérültsége ellenére az épek között versenyez, és ér el jobbnál jobb eredményeket.


Hirdetések