"Kezdő fiatal edzőként mindjárt a legmagasabb szinten kellett megmutatnom a felkészültségemet. A legendás szakosztályvezető, Rajz Ferenc hívott-vitt – Csík János távozása után – a Vasashoz, és a klub akkori vezetői is bizalmat szavaztak. Nekem „csupán” annyi dolgom volt, hogy a kispadon bizonyítsak. A Vasas Magyarország legjobb csapata volt, a nemzetközi trónt azonban nem tudta elfoglalni, a BEK-ben a Szpartak Kijev és a Radnicski Belgrád uralkodott. Azt hamar felmértem, hogy egy ütőképes, bizonyítani kívánó gárdával kell együtt dolgoznom, és bele is vágtunk a munkába. Sokan kételkedtek abban, hogy az általam megkövetelt megterhelő fizikai jellegű képzést, a rengeteg futást, erősítést elbírják-e majd a lányok. Én viszont a BEK megnyerésére készültem, nem érdekelt, hogy a hazai bajnokikat esetleg csak 4-5 góllal nyerjük -  valott arról a ma 70 éves mesteredző, hogy hogyan kezdődött el számára egészen fiatalon, a még a húszas éveiben a meghatározó piros-kék korszak.
 

- Az, hogy partnerek voltak a játékosok, nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy a szovjet válogatottnak megfelelő Szpartak Kijevet, illetve a jugoszláv válogatottat jelentő Radnicski Beogradot is le tudtuk győzni a BEK-elődöntőjében, valamint a döntőben. Lényegében egész évben a kiélezett végjátékokra készültünk, rendkívül intenzíven, és sokszor panaszkodtak is a fáradtságra a játékosok. A korábbi heti hét-nyolc edzés helyett tízszer edzettünk. A Kijev elleni elődöntő első mérkőzésén, idegenben egy szoros végjáték körvonalazódott, aztán a végén a saját ziccereinkből kaptuk a gólokat, nem volt reális az ötgólos különbség. Nem véletlen, hogy a Kijev legendás edzője, Igor Turcsin vigyázzba állította a csapatot a mérkőzés végén, és elmondta a játékosoknak, milyen büntetés vár rájuk, ha kiesnek Budapesten. Ő is érezte, hogy nem volt reális a kialakult különbség, hogy ez a Vasas sokkal többet tud annál, mint amit a számszerű eredmény mutatott. Végig bizakodó voltam, nem véletlenül, holott a visszavágó előtt elég rosszul indult a felkészülésünk. Egy-két napig nagyon feszült volt a helyzet, mert a csarnokban előzőleg táncversenyt rendeztek, és teljesen megváltozott a parketta felülete, felkenték, alig tudtunk edzeni. Aztán a takarítók mellett mi magunk mostuk és takarítottuk fel a pályát, a lányok négykézláb súrolták a parkettát. Aztán végül előnyt kovácsoltunk a Turcsin mester által is kritizált pályából: ugyan csúszkált mindenki a visszavágón, de a magasabb, nagyobb testsúlyú szovjet játékosok, Turcsina, Karlova, Zubarjeva termetüknél fogva az irányváltásokat nehezebben abszolválták, mi pedig kihasználtuk a gyorsaságunkat. Fantasztikus extra egyéni teljesítményeket vonultattunk fel, de felesleges kiemelni bárki is, mert kreatív, okos, pontos játékkal vertük meg a szovjet csapatot, már 11 góllal is vezettünk.
 

Természetesen az 1982-es évről beszél Mocsai Lajos, a klubtörténeti BEK-trófeáról, amelyet végül a Radnicski Belgárd elleni döntőben sikerült elhódítani a teltházasnál is teltházasabb Fáy utcai csarnokban.

- Csodálatos élmény volt, ahogyan a döntőben a jugoszláv válogatottal lényegében azonos Radnicski legyőzése is. És hát talán még mindig én vagyok a legfiatalabb edző, aki BEK-et nyert, ez is egy érdekes mellékszál. Óriási megtiszteltetés volt a Vasas-játékosokkal dolgozni, és a mai napig köszönettel tartozom nekik azért, mert hittek bennem és a közös munkában. Nagyon érdekes volt egyébként mindig is a Fáy utcai csarnok atmoszférája, hiszen az oldalvonal mellett szinte közvetlenül a nézők ültek, így hihetetlen erőtér alakult ki a hazai mérkőzéseinken. Nem nagyon szerettek tehát a Fáy utcába jönni a riválisok - emlékezik Mocsai Lajos.
 

Bajnoki cím és a kupagyőzelem is szegélyezte Mocsai Lajos első vasasos korszakát piros-kékben, hogy aztán az egész magyar kézilabdázás egyik legmeghatározóbb szakemberévé váljon, hiszen a női válogatottat olimpiai és világbajnok ezüstig vezette, de a férfi válogatott élén is meghatározó sikereket ért el, a 2012-es londoni játékokon például egy negyedik hellyel.

Mocsai Lajos közben 2005 és 2007 között még visszaült a Vasas kispadjára is, és bár más lehetőségek voltak akkor már, masszív élvonalbeli csapatot csinált abból a garnitúrából is.
 

Az utóbbi évtizedben a Testnevelési Egyetemmel forrott össze leginkább a neve, ahol rektorként is tevékenykedett.

Mindig örömmel jön, ha a Vasashoz hívjuk, Sterbinszky Amáliával közösen leplezték le 2019-ben a megújult Fáy utcai kézicsarnokot, de tavaly nyáron az NB I-be feljutott felnőtt csapatunk évzáróján is részt vett, köszöntőt mondott és érmet adott át.
 

Mocsai Lajos a mesteredzői cím mellett életműdíjat és számos egyéb elismerést is kapott sportágában, tíz évvel ezelőtt, a hatvanadik születésnapján Markovits László klubelnök pedig a Vasas SC aranygyűrűs kitüntetését adományozta neki.

Elrepült azóta egy újabb egy évtized, mi pedig nagyon boldog születésnapot és még sok-sok aktív évet kívánunk Mocsai Lajosnak a hetvenedik születésnapján! Isten éltesse sokáig!