A hetvennégy esztendős Káposztás Miklós nemzetközi sakkmester a Vasas életműdíjasa, aranygyűrűse és örökös tagja. A Wesselényi utcai Erzsébetvárosi Közösségi Házban tartott ünnepség után beszélgettünk vele röviden.

Miként értesült arról, hogy a XIII. kerület után újabb budapesti városrészben is elismerik tartalmas életútját?
- Három héttel ezelőtt hívott fel telefonon egy kedves hölgy, hogy a képviselőtestület javaslatára díjat vehetek át a nemzeti ünnepnapon. Először meglepődtem, de ezután persze az öröm érzése kerített hatalmába. Úgy vélem elsősorban ötvenéves Erzsébetvároshoz való hűségemet ismerték el ezzel az elismeréssel, bár Arany János után szabadon inkább azt mondanám: kaptam díjat bár nem kértem, több a hírnév, mint az érdem…

A gyakorlatban mit jelentett ez a hűség, ez a kötődés, a belváros ezen részéhez?
- Több mint ötven éve lakom ebben a városrészben. 1963-ban nősültem meg, akkor költöztünk a Murányi utcába, ott nyolc évig laktunk, majd negyvenkét évvel ezelőtt áttettem a székhelyemet a Rottenbiller utcába, ahol azóta is élek.

Elég sok lakosa van a kerületnek, szép számmal olyanok is, akik hosszú ideje ott laknak, mégsem tüntetnek ki mindenkit közülük…
- Az idők során sokat dolgoztam társadalmi munkában a kerületi sakksportért, szellemi vetélkedőket és szimultánokat tartottam hosszú évtizedeken keresztül. Boldogsággal tölt el, hogy a mostani kerületi irányítás ezt észrevette és értékelte, mint ahogy az is, hogy nem csupán a szellemi elitet becsülik meg, hiszen cipészmesterrel, szerszámkészítővel, restaurátorral ültem egy sorban az ünnepségen. No meg persze egy olyan világhírű sportolóval is, mint Wichmann Tamás, akinek aktív versenyzői pályafutása idején én is rajongója voltam. Szép dolog, hogy ilyen felemelő alkalomból találkozhattam vele, érdekességként pedig elmondtam neki, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, vasasos sportállásban, a bátyjánál dolgoztam a Gelkában.

Az életének, eddigi hetvennégy évének jórészét persze gondolom a Vasas töltötte ki…
- Hogyne, vannak angyalföldi kötődéseim ilyen téren is, hiszen ifjú koromban stílszerűen laktam a Lehel úton, dolgoztam a Csavarárugyárban. Ez a gyár egyébként tizenhétszeres élüzem volt amikor beléptem oda anyagbeszerzőnek, utána pedig már csak egyszer lett az. Remélem nem miattam… 
De a viccet félretéve, 1957. augusztus 21-én lettem a Vasas tagja. Előtte Diósgyőrben voltam ipari tanuló, bádogossegéd, majd amikor visszaköltöztem szülővárosomba, akkor javasolták többen, hogy menjek a Vasasba sakkozni. A szakosztály abban az időben az Eötvös utcai Vasas székházban működött, igaz én először a Népligetben kerestem.

Na de egyáltalán, hogyan ismerkedett meg a hatvannégy mezővel?
- Gyermekkoromban diáktársaimtól tanultam meg a játékot, és már abban a körben is meglehetősen eredményesen műveltem. Bármerre is vetett a sors, márpedig állami gondozottként megjártam Orgoványt, Izsákot, Felsőpáhit, Sajóbábonyt, Füzfőgyártelepet, mindig fontos része volt életemnek a sakk, és ez így van azóta is. Persze nem vagyok szakbarbár, sok mindenről, így más sportágakról, például a futballról is szívesen beszélgetek, főleg ha a Real Madrid, a Manchester United, az AS Roma vagy a Bayern München kerül szóba.