Gy. Szabó Csilla, 2023.12.26. |

A Vasas sífutói hagyományos téli táborukat tartották meg a karácsonyt megelőző héten Ramsauban, ahol nemcsak sokat fejlődtek fiatal sportolóink, de összetartó közösségük is tovább erősödött. Az új esztendőben hazai és külföldi versenyeken kamatoztathatják majd az itt tanultakat.

A Vasas síszakosztálya északi szakágának tizenhét versenyzője, valamint négy edzője, közvetlenül az ünnepi hétvége előtt tért haza Ausztriából, ahol idén igazán jó körülmények között készülhettek az előttük álló új kihívásokra.

„A hóra most nem lehetett panaszunk, volt belőle bőven – tudtuk meg Holló Miklós szakosztály-igazgatótól, aki Zámbó Viktóriával, Csúr Attilával és Holló Mátyással közösen irányítottak az edzéseket, valamint az azon kívüli szabadidős programokat. Bár ez utóbbira nem igazán jutott idő, hiszen szinte reggeltől estig havon voltak fiatal sportolóink. – Az utolsó napon, pénteken jött csak egy kis eső, de akkora már úgyis csak egy délelőtti gyakorlás volt beütemezve. A szokásokhoz híven most is keményen dolgoztunk, a reggeli tornával együtt napi négy edzést vezényeltünk. Délelőtt és délután egyaránt két órát voltunk kint terepen, majd vacsora után, villanyfénynél is mentünk még egy másfél órát. Vasárnap este nem kapcsolták fel a világítást, de mi ekkor sem hagytuk ki az edzést, fejlámpákkal vágtunk neki a gyönyörű tájnak. A gyerekek nagyon élvezték a kalandos helyzetet, de egy tábor esetében, amikor a csapatépítés legalább olyan fontos, mint maga a gyakorlás, ez a váratlan esemény is végül a mi malmunkra hajtotta a vizet. A legfiatalabb táborzónk mindössze nyolcéves volt, de ő is megállta a helyét. A fejlődés valamennyi sportolónk esetében látványos, a következő hasonló alkalomra húsvétkor kerül sor.”

A legjobbak közül Bozóki Laura, Ferbár Csongor, Holló Martin és Kunos László a karácsony előtti két hétben nemzetközi versenyeken, illetve IBU és FIS-táborokban is részt vehettek. Ramsauba azonban mindannyian megérkeztek. A legkevesebb időt, egyetlen délelőttöt Holló Martin töltötte klubtársaival, ő ugyanis a St. Ulrich Am Pillersee-ben rendezett nemzetközi FIS-verseny három futamában is elindult. Nem véletlenül hiszen neki van a legnagyobb esélye arra, hogy sífutásban képviselje hazánk színeit a közelgő téli ifjúsági olimpián, a szövetség által megjelölt hivatalos aspiránsok között azonban Kunos László neve is szerepel, reméljük, mindenketten bekerülnek az utazó csapatba.


Hirdetések