- A Magyar Olimpiai Bizottság a közelmúltban Téged jelölt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába. Segíts kicsit eligazodni a sokféle bizottság között, miről is van szó pontosan? 
A történet azzal kezdődött, hogy többen kapacitáltak rá, hogy Gyurta Dániel mandátumának lejártával pályázzak, és így én lehessek a következő magyar jelölt a NOB sportolói bizottságába. Igazság szerint nem is kellett ezen sokat gondolkoznom, hiszen a sportolói érdekképviselet legmagasabb szintjéről beszélünk, ráadásul, aki bekerül ide, az automatikusan NOB-taggá is válik. Ez nekem tényleg extra motiváció, talán nem kell bizonygatnom, hogy mennyire közel áll a szívemhez az olimpiai mozgalom. Ennek köszönhetem a sikeremet, az ismertségemet, az olimpiák keretezik a pályafutásomat, így nagyon jó dolog volna a mozgalom építőtéglájává válni a jövőben. 

- Ha sportolói érdekképviseletről beszélünk, nem lehet azt mondani, hogy ismeretlen a terep számodra…
Valóban, régóta foglalkoztat a téma, mert én is ebben a közegben mozgok, és természetesnek tartom, hogy nem csak a saját érdekeimet képviselem. Ugyanazokkal a problémákkal szembesülök én is, mint a többi sportolótársam, és fontosnak tartom, hogy megtaláljuk, hogy milyen helyzetben milyen típusú segítség lehet a leghatékonyabb. Korábban nyolc évet húztam le a Nemzetközi Vívó Szövetség sportolói bizottságában, most pedig a Magyar Olimpiai Bizottságnál vagyok ugyanebben a testületben tag. Emellett tavaly elindítottuk a saját kezdeményezésünket, a Magyar Élsportolók Érdekvédelmi Fórumát. Utóbbival nagyon sokat foglalkozom, igyekszem szerves része lenni az alakuló folyamatoknak. Komoly partnereket sikerült megnyernünk, mind a vállalati szférából, mind az edukációs, felsőoktatási területről. Hiszem, hogy ezek a tapasztalataim, párhuzamos tevékenységeim erősíthetik a NOB-os céljaimat is.

fotó: STRONGAA

- Mit csinál egy NOB sportolói bizottsági tag?
Alapvetően két feladata van. Egyrészt be tud vinni sportolókat érintő témákat, ötleteket, kezdeményezéseket a bizottságba, amelyek kapcsán javaslatokat tesz a testület a NOB operatív vezetésének és a közgyűlésnek. Így épül a sportolói meglátásokból az olimpiai mozgalom. A másik fő feladat pedig az olimpiai mozgalom és NOB törekvéseinek kommunikálása a sportolók számára. Egyébként nagyon komolyan le van fektetve, hogy mit várnak el a bizottság tagjaitól, például, hogy hány ülésen, olimpiai eseményen, kampányban kell részt venned. De ez jól is van így, hiszen az ember tud az idejével, energiájával tervezni.

- Ha már itt tartunk, mennyire egyeztethető ez össze az aktív sportolói léttel?
Szándékosan úgy épül fel, hogy összeegyeztethető legyen, de tény, hogy jellemzően már visszavonult sportolók a bizottság tagjai. Az én esetemben ez még egy nyitott kérdés, mert Los Angelesig abszolút el tudom képzelni magamat a páston, de legalábbis a lehetőséget nyitva szeretném hagyni. Erre lesz is módom.

- Gondolom, a három olimpiai arany elég jó ajánlólevél számodra…
Lehet, hogy a magyar sportkultúrából nézve ez furcsának tűnik, de nem az számít, hogy ki mennyire tűnik ki a közegből, hanem az, hogy ki mennyire vesz részt a közösség, a mozgalom életében. Persze nyilván előny az ismertség a szavazáskor, de éppen Lausanne-ban, a NOB-székházban tett közelmúltbeli látogatásomkor szembesültem vele én is, hogy mennyire nem az érmek száma az érték. A három aranyhoz képest sokkal jobban felkapták a fejüket arra az emberek, hogy már az ötödik olimpiámra készülök. Egyébként ezzel az értékrenddel én maximálisan tudok azonosulni.

- Mi járatban voltál Lausanne-ban?
A meghívást még jóval azelőtt kaptam, hogy jelölt lettem, és erről a témáról nem is esett szó most kint. Egy formális vizit volt a NOB székházában és az olimpiai múzeumban. Aláírtam az ottani sportolói falat, találkoztam a NOB sportolói osztályának munkatársaival, meg sok más irodai dolgozóval, köztük a NOB magyar munkavállalóival. Alaposan körbe tudtam nézni, számomra ez olyan volt, mintha egy színházban bemehetnék a színfalak mögé. Láttam azt a boszorkánykonyhát, ahol kifőzik az olimpiát.

Fotó: IOC/Greg Martin

- Úgy hallottam, igencsak érzelemdús pillanat volt, amikor az olimpiai múzeumban egyszer csak szembejött Veled a tokiói olimpián viselt vívóruhád…
Az valóban meglepetésként ért… Emlékeztem, amikor Tokióban elkérték a lamét, ami akkor már izzadtan be volt dobva a táskámba, és azt gondoltam, Budapestig ki se veszem. Hát ez köszönt most vissza egyszer csak váratlanul Lausanne-ban. Tényleg felemelő, extra élmény volt, különösen olyan ereklyék mellett látni, mint Jessie Owens cipője vagy Michael Phelps úszódressze…

fotó: STRONGAA

- Mi kell ahhoz, hogy végül tényleg Te kerülj be a NOB-ba?
Most ugye ott tartunk, hogy én lettem a hazai olimpiai bizottság hivatalos jelöltje, ők adták le a pályázatomat, amit a NOB begyűjtött és értékel, ez alapján pedig lesz majd egy interjú is. A lényegi történések pedig akkor kezdődnek majd, amikor jövő nyáron megnyílik Párizsban az olimpiai falu. Onnantól kezdve szavazhatnak a sportolók. Az olimpiákon mostanság több mint kétszáz nemzet vesz részt, ők mind állíthatnak jelöltet, de végül csak harmincöt jelöltre lehet szavazni, és ebből mindössze négyen kerülnek be a sportolói bizottságba. Szóval ez egy komoly küldetés, alaposan végig kell gondolni, hogyan építsem fel a kampányt, és szerezzem meg a szükséges szavazatokat.

- Jönnek majd a „Szavazz Szilágyira!” óriásplakátok?
Szó sincs erről, sőt, kifejezetten tiltják, hogy profi stáb, profi anyagok készüljenek a jelöltekről.  A social mediában is minimális tartalom mehet csak. Elsősorban önmagadat kell adni, és ott az olimpiai faluban szavakkal meggyőznöd a sportolótársakat.

- Na jó, csakhogy azért nem nyaralni készülsz Párizsba. Hogy lesz erre energiád a versenyek mellett?
Ezt még alaposan ki kell találni, már csak azért is, mert mire én leversenyzem az olimpián az egyénit, a sportolók nagy része már leszavaz, én meg nyilván nem fogok előző este a faluban szórólapozni. Ki kell találni egy olyan kampányt, ami nem csak a személyes jelenlétre épít. Egyébként szerintem jó is lesz, hogy a verseny előtt és a felkészülési időszakban lesz ezzel is feladat. Hiszek abban, hogy segít, ha kicsit más foglalja le a gondolataidat a nagy megmérettetések előtt.




- A közelmúltban jött a hír, hogy bekerültél a Nemzetközi Vívószövetségnél a Hírességek Csarnokába. Erre mondják, hogy valaki élő legenda. Mennyire lepett meg ez a fejlemény? 
Igen is, meg nem is, mert azt tudtam, hogy a hazai szövetség engem jelölt, azt viszont nem, hogy most dől el, hogy ki kerül be, így én is egy online hírportálon olvastam a dolgot. Nagy megtiszteltetés valóban, hogy az aktív pályafutásom alatt megkaptam ezt az elismerést. Az ember tényleg örül és büszke, de kicsit nehéz is ezzel mit kezdeni. Én azt gondolom, hogy egy ilyen Hall of Fame elsősorban a sportágnak, a vívóközösségnek egy érték, és egyben egy remek kapcsolódási pont az eredményes sportolókhoz.


- Nem akarlak végigkérdezgetni az összes mostanában kapott díjadról, amiből szerencsére bőven akad, de a Szent István-rendre azért rátérnék, mert mégiscsak az immár Nobel-díjas Karikó Katalinnal állhattál egy színpadon ennek kapcsán…
Már akkor is mondtam, hogy abban a díjban a legnagyobb elismerés az volt számomra, hogy Karikó Katalinnal együtt kaptam meg. A mostani Nobel-díja pedig csak aláhúzza ezt számomra… Nagyon szimpatikus volt a személyes találkozáskor, tudtunk kicsit beszélgetni, és sok párhuzamot találtunk a kutatói lét és az élsport között, például abban, hogy az elismert tudósok példája segítheti, hogy a fiatalok a pályán maradjanak. Ráadásul ő különösen jól ismeri a mi világunkat, hiszen a lánya kétszeres olimpiai bajnok. Nagyon örültem a Nobel-díjának, elképesztő elismerés, abszolút megérdemli. Látod, ez például egy olyan díj, amit én valószínűleg nem fogok kapni…

fotó: STRONGAA

- Beszéljünk kicsit a Vasasról, hiszen Veled az élen elképesztő szezont zártak ismét csak a vívóink. Te erre pedig a szakosztály egyik vezetőjeként is nagyon büszke lehetsz…
Most már három éve vagyok szakosztályelnök, ez alatt pedig a legnagyobb megtapasztalás az volt számomra, hogy nekünk a szakosztályvezetésében az a fő kihívás és cél, hogy ne szúrjunk el semmit… Ezt úgy értem, hogy tényleg fantasztikus tehetségű versenyzők és felkészült edzők elegye a pasaréti műhelyünk, egy olyan remek, dinamikus közösség, ami folyamatosan hozza sikereket.  Ha csak a tavalyi szezont veszem, említhetném Koch Máté világbajnoki címét, ami mellett Nagy Dáviddal Európa-bajnokok is lettek, de jöttek sorra az utánpótlás sikerek is, kadetban és juniorban is folyamatosan szállították a világversenyekről az érmeket a vasasos versenyzőnk, különösen a női kardozók. Szinte nem volt olyan esemény, ahol ne a Vasas-vívók vitték volna a prímet. Emellett futnak teljes gőzzel a saját háttérprojektjeink, mint az iskolai program, vagy éppen a fegyvernemek közös nyári tábora. Egyre nagyobb a presztízse a szakosztályunknak, nyilván az sem véletlen, hogy Novák Katalin köztársasági elnök nemrég minket látogatott meg Pasaréten. 

- Mi a feladata egy ilyen jól felépített rendszerben a szakosztályelnöknek?
Komoly a felelősségem nekem is, hiszen az eredményekkel, a bővüléssel lépést kell tartani. Mára már ott tartunk, hogy felnőtt szinten nyolc-tíz, utánpótlásszinten húsz-huszonöt kiemelkedő versenyzőnk van, komoly élsportolói ambíciókkal, ehhez pedig fel kell nőnie a szakosztálynak. Ahogy évről évre egyre több eredmény jön, egyre többet is kell beletenni. Ebben rengeteg támogatást kapunk a Markovits László által vezetett Fáy utcai Vasas-központtól, de keresnünk kell a további lehetőségeket is.


- Divatos a mai magyar sportban az akadémiai berendezkedés, és ha jól tudom, van is ilyen törekvés részetekről. Látod létjogosultságát egy Szilágyi Áron és mondjuk Szász-Kovács Emese fémjelezte vívóakadémiának Pasaréten? Lehet ez a további fejlődés egyik iránya?
Abszolút látnám helyét, és nem azért, mert nem működik jól a sportág, vagy ne lennének hasznosak a futó projektek, hanem azért, mert ezeken túl is lehetne még többet invesztálni a tehetségek nevelésébe. Az eredmények hatására az egész országban egyre népszerűbb a vívás, így egyre nagyobb feladat hárul a vívósportot kiszolgáló entitásokra. Meg kell erősíteni az utánpótlásnevelést, az edzőképzést, még több figyelmet kell fordítani a modern felkészülési módszerekre. Ebben a dimenzióban pedig szerintem lenne helye egy akadémiának, és mivel a Vasas vívószakosztályának infrastruktúrafejlesztésre lenne szüksége, hogy tudja tartani a létszámmal és az eredményességgel a lépést, így ezek tervek nagyon is egybevágnak. Persze egy jövőbeni akadémia túlmutat a klubon, és az egész magyar vívásról szól.  Szakosztályelnökként fontos feladatom, hogy ezen a projekten elkezdjek gondolkozni, ha pedig a felsőbb akarat és támogatás is meglesz hozzá, akkor bele fogunk vágni. 


- Beszéljünk végül azért kicsit a versenyzői létedről is, hiszen alig tíz hónap van hátra a párizsi játékokig, és most mégiscsak ez a legfontosabb feladatod. Összeállt már a menetrend a fejedben?
Mostanra nagyjából igen, sokat beszélgettünk erről az elmúlt hetekben Decsi Andrással és a stábommal. Igyekszünk az egész felkészülést még jobban megtervezni és részekre bontani, hiszen a pihenésre is több időt kell fordítanom, mint mondjuk tizenkét évvel ezelőtt, amikor a londoni olimpiára készültem. Lesznek edzőtáborok, de inkább több rövidebb bontásban, amivel meg tudjuk majd mindig törni a monotóniát. Emellett magamhoz képest sok versenyt tervezek, szinte az összesen ott leszek nemzetközi színtéren, mert a ranglistás helyek és az ezzel összefüggő olimpiai kiemelés miatt mindenhol fontos elindulnom egyéniben is. Ez kicsit új helyzet, hiszen Tokió előtt a covid miatt nem voltak versenyek, Rióban pedig ugye csak egyéniben indultam.

fotó: Illyés Tibor (MTI)

- Már most hallani sok spekulációt arról, hogy Szilágyi Áronnak majd biztos a csapat olimpiai arany lesz az elsődleges Párizsban, mert az az egyetlen hiányzó címe, mások meg azt mondják, a negyedik egyéni cím zsinórban még nagyobb cél. Én meg azt látom rajtad most, mint Tokió előtt, a hihetetlen nyugalmat, kiegyensúlyozottságot, magabiztosságot. Jól látom ezt?
Abszolút hasonlóak a belső érzéseim, mint három évvel ezelőtt, és egyelőre nem tapasztalok semmilyen szorongást az olimpia kapcsán, sokkal inkább várom, hogy újra ott lehessek. Persze aztán lehet, hogy ahogy majd közeledünk, kell ezzel is foglalkozni. Ami pedig a motivációkat illeti, Tokió előtt mindig azt kérdezgették, hogy mennyire fontos nekem a zsinórban harmadik egyéni arany, ami még nem jött össze férfi vívónak, most ezt úgy teszik fel, hogy mennyire szeretném a negyediket zsinórban, ami még egyetlen vívónak sem sikerült, és más sportágban is csak alig néhányaknak. Én nem gondolkozom ezeken a dolgokon, ahogy azon sem, hogy a csapat vagy az egyéni a fontosabb, mert szerencsére egyik sem fog a másik kárára menni, sőt, egy jó egyéni szereplés segíthet a csapatverseny során is. Egy dolgot tudok, hogy abszolút erős vágyam, hogy Párizsban is ott legyek a legjobbak között.