2012.10.09. | Röplabda
Hétfő este, a bajnokság második fordulójában Békéscsabán nyert rangadót a Vasas Óbuda csapata.

Békéscsabai RSE - Vasas Óbuda 2:3 (21, -20, -26, 20, -10)
Békéscsaba, 500 néző.

Vezette: Donkó, Mocsnik.

Békéscsaba: Pallag 16, Czina 10, Horváth V. 9, Szombathelyi Sz. 15, Leidgeb 1, Jenei 6. Csere: Molcsányi R. (liberó), Kerepeczki, Pap D. 5, Soós N. 1, Gerendeli. Szakmai igazgató: Kormos Mihály.

Vasas Óbuda: Miklai 31, Gubicza 8, Szabó A. 2, Stefanik 7, Vacsi 10, Tálas 3. Csere: Tóth A. (liberó), Takács B. 11, Fábián.
Edző: Jókay Zoltán.

A BSE elleni győzelem után Jókay Zoltán úgy fogalmazott, az első igazi fokmérő majd a Békéscsabán nyújtott produkció lesz. Megnyugodhatunk, hiszen fiatal csapatunk kiállta ezt a próbát, forró hangulatú mérkőzésen kiharcolta a sikert, ami mindenképpen biztató a jövőre nézve.

Magabiztosan, erőteljesen kezdtünk, az első játszmában sokáig több ponttal is vezettünk, aztán érthetetlen hibákkal felhoztuk az ellenfelet, akik a végjátékban fordítottak. A második szett is jól indult, ekkor szerencsére inkább csak a játékrész középső szakaszában bizonytalankodtunk, a hajrá a miénk volt. A harmadik felvonásban fej-fej mellett haladt a két csapat, a hetedik játszmalabdánkat tudtuk behúzni. A folytatásban mi szaladtunk az eredmény után, és így következhetett a mindent eldöntő ötödik szett. Ennek az elején el tudtunk lépni 9:4-re, és meg is őriztük a végéig az ötpontos előnyt.

Jókay Zoltán vezetőedző:
- Nagyot küzdöttek a lányok, minden belső erőtartalékukra szükség volt a végén a sikerhez. Ezt a mai meccset mindenképpen a nagy győzelmek között fogjuk számon tartani.
Persze nem volt minden tökéletes, akadozott az alapjátékunk, de szerencsére mindig akadt két-három játékos, aki tovább lendítette a csapatot a holtpontokon. Miklai Zsanett nagyon hatékonyan ütött szélről, pedig nagy teher hárult rá. Tálas Zsuzsa is sokat szaladgált, hogy a gyengébb fogadások után felépítsen egy-egy támadást, míg Takács Bernadett beállásával új lendületet kaptunk.


Hirdetések