2012.09.20. | Röplabda
A szakosztály irányítóinak tervei és erőfeszítései nyomán, színvonalas mezőny gyűlt össze múlt hétvégén a XIV. Vihar Levente Emléktornán.

A kétnapos eseményen, két korcsoportban (1998 után születettek és 1996 után születettek) nyolc-nyolc csapat mérkőzött meg egymással a kupáért. A nagyobbak mezőnyében a Vasas Óbuda a harmadik, míg a kisebbek között a második helyen zárt.

Hőnig László a Vasas Óbuda serdülőcsapatának edzője:
- Úgy vélem sokat profitálhatunk ebből a rendezvényből, egyrészt tágult a kapcsolatrendszerünk, már most kaptunk meghívásokat vendégeinktől, másrészt olyan dolgokkal szembesülhettünk, amiből rengeteg tanulságot vonhatunk le. 
Elég ha csak arra gondolok, hogy már az ilyen korú csapatokat is szinte egy egész stáb kíséri, aztán a látott dinamikus játék is követendő példa lehet számunkra. A gyermek korcsoportban az egyik olasz utánpótlásközpont reprezentánsa, az Andrelini Unicom diadalmaskodott. Tudjuk milyen magas szinten áll az olasz röplabda, ezt ezek a fiatalok is megmutatták, szerintem az serdülők között is dobogón végeztek volna.

Saját csapatommal elégedett vagyok. A csoportmérkőzések során 3:0-ra legyőztük a végső győztes szatmárnémetieket, ám az elődöntőben a Békéscsaba megállított minket. A bronzmeccs sajnos elmaradt, mivel osztrák ellenfelünknek indult a vonata…
Egy hónap atlétikus képzés után itt játszottunk először éles meccseket, még nyilván alakítani kell a felállásunkat és a szerkezetünket, hiszen ahogy már annyiszor, most is új csapatot építek.

Végeredmény:
serdülő korcsoport:
1. CS ADEP Satu Mare (román)
2. Békéscsabai RSE
3. Vasas Óbuda

Különdíjak:
legjobb feladó: Gerendeli Dóra (Békéscsaba)
legjobb ütő: Matei Adriana (Satu Mare)
legjobb center: Petőváry Panna (Vasas)
legjobb liberó: Szpin Renáta (Békéscsaba)
legértkésebb játékos: Vajda Beáta (Satu Mare) legjobb Vasas játékos: Borlai Lili
legfiatalabb játékos: Stepniak Viktoria (Chrzanow)

gyermek korcsoport:
1. Anderlini (olasz)
2. Vasas Óbuda
3. Békéscsabai RSE

Különdíjak:
legjobb feladó: Durst Anna (Vasas)
legjobb ütő: Kántor Mercédesz (Anderlini)
legjobb center: Kalotai Zsófia (Vasas)
legjobb libero: Sajben Fanni (Békéscsaba)
legértékesebb játékos: Pincella Cristina (Anderlini)
legjobb Vasas játékos: Benedek Gabriella
legfiatalabb játékos: Molnár Petra (Nyíregyháza)

 



fotó: Doba István


Hirdetések