2012.09.15. | Röplabda
Ezen a hétvégén rendezi meg a Vasas XIV. Vihar Levente Nemzetközi Röplabda Utánpótlás Emléktornát a Folyondár utcában.

A felejthetetlen utánpótlásnevelő szakember emléke előtt 1998 óta adózik a klub ezzel az emléktornával, amelyet két korosztály – serdülő és gyermek – számra rendez meg. A szakosztályt irányítók erőfeszítésének köszönhetően idén a serdülőknél népes nemzetközi mezőny gyűlt össze, a Vasas fiataljai a hazai riválisokon túl román, lengyel, szlovák, osztrák és szlovén ellenfelekkel is megmérkőzhetnek.

A Vasas Folyondár utcai bázisa, az ott folyó remek nevelő és szakmai munkának köszönhetően, évtizedek óta kiapadhatatlanul ontja magából a tehetségeket, a vezetők azonban mégsem dőlnek elégedetten hátra, hanem a megújuláson dolgoznak. 
Ahogyan Vatai Gabriella szakosztály-igazgatótól, dr. Durst János és Novák László elnökségi tagoktól a Symbol Budapest rendezvény és gasztronómiai központban megtartott sajtótájékoztatón – ahol jelen volt Fördős László tiszteletbeli elnök is – megtudhattuk, ennek a folyamatnak a része ez a mostani torna is. Mindnyájan abban reménykednek, hogy külföldi csapatok részvétele nyomán, nemzetközi szinten is nívós és szakmailag rangos versennyé növi ki magát a Vihar Levente Kupa.

Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

Ezenkívül szélesebb alapokra kívánják helyezni a kiválasztást is, ennek részeként öt III. kerületi iskolával kötöttek hosszú távú együttműködést, és ezekben szeptembertől heti kétszer másfél órában elkezdődött a röplabdaoktatás. A legtehetségesebbek számára életút programot dolgoznak ki, amivel a Vasashoz való kötődésüket erősítenék, a legkisebbekkel pedig két új edző   – Benedek Csilla és Bezzeg Judit  – foglakozik majd. Az kondicionális képességek fejlesztéséért Kiss Dániel Európa-bajnoki bronzérmes 110 méteres gátfutó felel majd a jövőben.

Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

A kétnapos torna során szombaton a csoportmérkőzésekre, vasárnap pedig a helyosztókra – 11:00-kor a gyermek, 12:30-kor pedig a serdülő döntőre  – kerül sor. A rendezvényt kora délután 14:00 órakor, az ünnepélyes eredményhirdetés zárja majd.


Novák László, a Vasas röplabda szakosztály utánpótlásának vezetője


dr. Durst János, a Vihar Levente Torna szervezőbizottságának vezetője


Fördős László tiszteletbeli elnök


Kiss Dániel, az erőnlétért és a mozgáskoordinációért felelős szakember

fotó: Doba István

 


Hirdetések