Nagy Dániel, 2023.08.10. | Birkózás

Népes vendégsereg vett részt a birkózószakosztályunk által rendezett nemzetközi versenyen, amelynek résztvevői közül sokan a szarvasi táborra is hazánkban maradtak.

Augusztus első fele sem telik eseménytelenül a birkózószakosztályunk szempontjából, amely a múlt héten nemzetközi versenynek volt a házigazdája a Sterbinszky-csarnokban, hétfő óta pedig a szarvasi edzőtáborban folyik játékosan, de gőzerővel a munka.

„Színvonalas verseny volt, sok meccsel, és rendkívül pozitív visszajelzéseket kaptunk. A fiatalabbak picit visszafogottabban teljesítettek, az idősebbek között viszont láttam kifejezetten jó birkózásokat; kiemelném a junior Fábián Andrást, aki éretten, taktikusan, mutatós megoldásokkal küzdött. Az elsődleges a tapasztalatszerzés volt az eseményen. Nem csak az edzők, a gyerekek is kapcsolatokat alakítottak ki egymás között, gyakorolhatták az idegen nyelveket, idegen stílusokkal találkoztak” – foglalja össze a tudnivalókat edzőnk, Wöller Ákos.
 


 

„Harmadjára rendeztük meg ezt az eseményt, ami szerencsére évről évre egyre nagyobb és népszerűbb, egyre több nemzet jelzi a részvételi szándékát – veszi át a szót Wöller Gergő. – Tavaly óta kap helyet a Sterbinszky-csarnokban a verseny, ahhoz képest pedig nagyjából húsz százalékkal többen indultak el rajta. Tizenhárom ország érkezett hozzánk, még Ázsiából is jöttek; az egyetlen fájó pont, hogy az amerikaiak most lemaradtak. Jelentős erőt képviselnek, jobbnál jobb fiatalokkal szoktak szerepelni nálunk, ami sokat jelent a gyakorlás szempontjából. A mezőny nagyobbik része külföldi volt, rengeteg remek meccset láthattunk, ráadásul még este fél kilenckor is volt döntő – hosszú és fárasztó, de örömteli nap volt. Köszönjük a klubunk segítségét, hogy lehetőségünk volt ismét a csarnokban birkózni!”

A szarvasi edzőtábor hétfőtől péntekig tart, 140-150 fő alkotja a társaságot, köztük javarészt 12 és 18 év közötti fiatalokkal.

„Minden korosztályra igaz, hogy széles réteggel birkózhat, rengeteg erős ellenféllel találkozhat, így ez mindenképp az év legfontosabb táborai közé sorolandó” – mondja Wöller Gergő.

Szintén a múlt héthez tartozó hír, hogy a szakosztályunk érdekelt volt az isztambuli U17-es világbajnokságon, ám az esemény sajnos nem az elképzelések szerint alakult. A kétfős angyalföldi különítmény hamar megfeleződött, korosztályos Eb-ezüstérmesünk, Tótok Péter ugyanis betegség miatt nem tudott elindulni, Veress Bencének pedig a selejtező jelentette a végállomást.

„Nagyon sajnáltuk, hogy Peti gyomorfertőzés miatt nem bírt a szőnyegre állni, főleg, hogy az Eb-döntős orosz ellenfele, akitől hajszállal kapott ki akkor, simán megnyerte a vb-t. Bencénél már a sorsolásnál láttuk, hogy borzasztóan nehéz dolga lesz, az amerikai ellenfelét nem tudta megszorongatni.”

Képeink forrása: Vasas Birkózószakosztály / Lángné Kováts Vivien


Hirdetések