Szűk egy hónappal az olimpia előtt arról beszélt honlapunknak, úgy készül, hogy semmi ne hátráltassa július 29-én. Úgy tűnik elég jól sikerült a zavaró tényezőket kiszűrnie.
- Kulcsfontosságúnak tartottuk az eredményesség szempontjából, hogy a jól sikerült felkészülés után, az utolsó napokban sem vonják el a figyelmemet a külsőségek a lényegről, arról, hogy mi vívni érkeztünk Londonba. Próbáltuk úgy szervezni a dolgokat, mintha egy szokványos külföldi versenyre mennénk, csak pénteken délután, másfél nappal a versenyszámom előtt utaztunk ki mesteremmel, Somlai Bélával. Ez négy éve nem így volt, Pekingben tíz napot töltöttem el mielőtt pástra léptem volna. Persze tizennyolc évesen amúgy is hajlamos az ember elengedni magát, én is csak ámultam akkor a forgatagon Ezt most mindenképpen el akartam kerülni, szombaton csak edzeni, hitelesíttetni és étkezni mentem ki a szobámból.

fotó: Doba István      

Érzékelt valamit szombat hajnalban a megnyitó ünnepségről visszaérkező társak zsivajából?
- Szerencsére nem. Nagyon jól aludtam, akárcsak a verseny előtti éjszakán. Egyébként egyedül voltam a szobában, csak ma kaptam társat Imre Géza személyében, akinek majd szerdán kell megmutatnia a tudását.

Láthatta mindenki, és sokan le is írták azóta, hogy a rendkívül magabiztosan versenyzett, tulajdonképpen csak Max Hartung tudta a negyeddöntőben kicsit megszorítani. Előfordult már ilyen „ihletett” verseny a pályafutása során?
- Biztos, hogy nem volt még ilyen, de azt hiszem a legjobbkor fordult elő velem. Azt már a nap derekán kezdtem érzékelni, hogy bármihez nyúlok, az bejön, de ritka dolog egy vívó életében, hogy az ilyen forma reggeltő estig kitartson.

Csak önmagára koncentrált, vagy foglakozott az ellenfelekkel is. Leginkább az érdekelne, hogy mi jutott eszébe akkor, amikor meghallotta, hogy Nicolas Limbach kiesett?
- Alapvetően nem akartam azzal foglalkozni ki következik, csak a saját dolgaimra koncentráltam, de nem tagadom, amikor mondták, hogy Limbach helyett Kovaljevvel vívok az elődöntőben, egy kisebb kő leesett a szívemről. Mert igaz ugyan, hogy alaposan felkészültünk a német-belga fiúból, de hát ő ellene eddig még nem sok szerencsém volt, bár ezen a napon ki tudja mi lett volna…

fotó: MTI - Illyés Tibor      

A vívóversenyek természetéből adódóan hosszabb szünet következett az elődöntő előtt…
- Ezeket az órákat sohasem egyszerű eltölteni. Itt Londonban először is egy csendes helyen próbáltam relaxálni, majd Bodnár József gyúró vett kezelésbe. Ezután hol üldögéltem, hol sétálgattam, a legvégén pedig mesteremmel Béla bácsival újra bemelegítettem, vagyis próbáltam rákészülni az új versenyre. Ez egyébként nem túlzás, ilyenkor szinte minden elölről kezdődik.

Most azonban szerencsére sokkal inkább folytatódott. Kovaljevnek sem adott szinte semmi esélyt, a döntőben pedig egyszerűen állva hagyta Occhiuzzi-t.
- Tényleg jól elkaptam a fonalat az elején, de ez valahol tudatos is volt, készültünk arra, hogy az elején elbizonytalanítsuk az olaszt. A szünetben 8-1 volt az állás a javamra, legbelül már éreztem, hogy meglesz az asszó, és ez akaratlanul is kicsit megnyugtatott. Erre aztán gyorsan kaptam néhány találatot, de képes voltam kényszeríteni magamat, hogy minden egyes tusért megharcoljak és így sikerült visszavennem az irányítást.

fotó: MTI - Illyés Tibor

Néhány másodperc múlva pedig a történelem részévé vált az olimpiai arannyal…
- Sok minden át futott az agyamon azokban a percekben, legelőször is talán az, hogy most egy egész ország örül velem. Mindenesetre szoknom kell még ezt a helyzetet, biztosan eltelik egy kis idő, amíg teljes mértékben tudatosul mi is történt velem.  

A dobogón állva is érte még egy meglepetés…
- Kétségkívül kicsit más hangok csendültek fel, mint amiket vártam, de ezzel azt hiszem nem voltam egyedül. Erősen kellett koncentrálnom, hogy végig tudjam énekelni a himnusz szövegét. Szebb lett volna, ha nem erre kell figyelnem, de azt hiszem a legfontosabb mégis az, hogy a magyar himnusz csendült fel július 29-én este az ExCeL-ben.

 
fotó: MTI - Kollányi Péter