Olaszországban értük el, meddig készül ott?
- A hét elején érkeztünk Formiába, és vasárnap utazunk haza. Mesteremnek, Kukcsár Győzőnek nagyon jó itáliai kapcsolatai vannak, így sikerült ezt a közös edzőtáborozást az olasz olimpiai válogatottal megszervezni. Itt erős ellenfelekkel tudok gyakorolni, ami mindenképpen a javamra válik.

Sürgetné már az időt, vagy még szüksége van a hátralévő napokra ahhoz, hogy a lehető legjobb formába lendüljön?
- Ez a tíz nap gyorsan elszáll, a lényegi munkát már elvégeztük, úgyhogy azt gondolom, nem oszt nem szoroz ez a kis idő. Persze nem tétlenkedünk ezalatt sem, a cél, hogy a lehető legfrissebb állapotba kerüljek július utolsó hétfőjére.

Így az olimpiai készülődés hajrájában sikeresnek ítéli meg a felkészülését?
- Ahogy már az előbb is említettem, az eltervezett állomásokon végig haladtunk, egy apróbb sérüléstől eltekintve nem volt semmi olyan dolog, ami megzavarta volna az edzéseimet.

Más sportágak, vagy akárcsak a másik vívó szakág vasasos olimpiai képviselőivel szemben ön jóval kevesebb felkészülési versenyen vett részt. Ez tudatos döntés volt?
- Nem teljesen. Sajnos a női párbajtőrözők szempontjából nem  sikerült igazán jól a versenynaptár nyár elejei összeállítása, igazából csak három számottevő lehetőségünk volt a megmérettetésre. Az Eb előtt Kínában rendeztek egy világkupa viadalt, de oda az európaiak többsége a nagy távolság miatt nem utazott el, a kontinens viadal után meg még Lipcsében indulhattam volna, de pont akkor voltam sérült, így azt meg kényszerűségből kellett ki hagynom.

Legnanóban a legjobb 32 között búcsúzott, ezt miként élte meg?
- Az Európa-bajnokság előtt nem vettünk vissza a munkából, viszonylag fáradtan utaztam ki, benne, volt a pakliban, hogy nem fogok igazán jól vívni. A csoportkörből továbbjutottam és a 64-es táblán is arattam egy győzelmet, utána viszont pont egy olasz vívónőtől kaptam ki 12-re. Nem gondolom, hogy komolyabb következetést le lehet vonni ebből az olimpiát illetően.

Második olimpiájára készül ön is, akárcsak Sastin Marianna, vagy Szilágyi Áron. Milyen a játékok hangulata belülről?
- Egy sportoló számára azt gondolom, az eredményesség a legfontosabb. Ha éremesélyesnek gondolod magadat, és nem jön össze a medália, akkor azt biztos, hogy csalódásként éled meg. Peking számomra ilyen volt, hiszen a legjobb 16 között búcsúztam, pedig többet reméltem. Ettől függetlenül természetesen nagy élményt nyújtott, és biztosan így lesz majd Londonban is, de akkor fogom igazán értékelni a miliőt, ha dobogóra állhatok az eredményhirdetéskor. Persze az is eszembe jutott már, hogy manapság a kvalifikáció kivívása sem egyszerű dolog, így aki indulhat az ötkarikás játékokon, az már letett valamit az asztalra, büszkén vállalhatja azt.

Hogyan zajlanak az utolsó napok?
- Az eredményesség érdekében szerettük volna úgy alakítani a menetrendet, mintha egy „sima” versenyre mennénk, és csak közvetlenül a számom előtt utaztam volna ki. Ez csak részben sikerült, mert 27-re volt repülőjegy, így egy nappal korábban repülünk, de remélem, ezen nem múlik semmi.