Nagy Dániel, 2023.07.21. | Klub

Vasárnap kezdődik Szlovéniában az EYOF (Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál), amelyen 104 magyar fiatalnak, köztük kilenc vasasos versenyzőnek szurkolhatunk majd.

Július 23-29. között Maribor ad otthont a XVII. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak, röviden az EYOF-nak, amelyen két sportágban szurkolhatunk vasasos fiataloknak; a száznégy magyar versenyzőből nyolc angyalföldi.

A cselgáncsozók között Kiss Szabolcs mutathatja meg a tudását. Klubunk 16 éves versenyzője a 66 kilogrammosok mezőnyében indul el.

Az atléták között a magasugró Bátori Lilianna képviseli az piros-kék színeket. A 17 esztendős versenyző az év első felében sem pihent, biztató eredményeket ért el, ráadásul a felnőttek között is bizonyított; legutóbb – július elején – a magyar bajnokságon szerzett ezüstérmet, 178 cm-es eredménnyel.
 


Bátori Lilianna a júliusi felnőtt ob-n ezüstérmet szerzett
 

„A tapasztalatszerzés mellett az eredmény sem lesz mellékes az eseményen – kezdi Kun-Szabó Balázs, szakosztályunk edzője. – A héten kigyűjtöttem az ellenfelek egyéni és szezonbeli csúcsait – ez alapján sűrű a mezőny, szerintem nagyjából tíz induló között dőlnek majd el a dobogós helyek. Lilianna eddigi legjobbja 181 centi, idén pedig stabilan annak a környékét ugrotta meg. Kétkörös lesz a megméretésük, selejtezni is kell majd huszonhetedikén, huszonkilencedikén pedig megrendezik a döntőt, ráadásul viszonylag korán, tíz órakor kezdődik; próbáltunk ezen a héten a délelőtti órákban edzeni, hogy szokja ezt az időpontot. Az utolsó megméretésén, az ob-n viszonylag jól ugrott, az elmúlt időszak alapján pedig előremutató a formája, nincs semmilyen probléma, emellett fejben is rendben van, hiszen remek versenyzőalkat. Foglalkoztatja, de nem nyomasztja az esemény; a legfontosabb pillanatokban mindig helytáll.”

A röplabdázók mezőnyében az U18-as válogatott vesz részt, amely rendhagyó módon „kötött ki” az indulók között; az egyik induló kiesése miatt a magyar csapat meghívást kapott, az invitációt pedig a Magyar Olimpiai Bizottság visszaigazolta.
 


Az EYOF-on induló röplabdacsapat (forrás: MOB-Média)
 

„Hirtelen jött lehetőség az EYOF számunkra, az előző évi Eb-n egy hellyel csúsztunk le a kvalifikációról. Viszont az egyik válogatott visszamondta a fellépést, és minket ért a megtiszteltetés, hogy beugorjunk a helyükre; ez elismerés a hazai röplabdának, nem volt kérdés, hogy élünk a lehetőséggel – mondja a válogatott vezetőedzője, egyben klubunk szakosztályának szakmai igazgatója, Kőnig Gábor. – A fő eseményünk idén a világbajnokság, ami rögtön az EYOF után kezdődik; ez egyfelől nem könnyíti a dolgunkat, de jó felkészülési lehetőség, hiszen téthelyzetben is megnézhetjük a lányokat közvetlenül a vb előtt, annak ellenére, hogy nem feltétlenül lesz teljes átfedés a két keret között. A Vasasból Tóth Sára, Vértes Szonja, Erőss Mirtill, Fekete Fanni, Nagy Sophia, Botyánszki Fanni és Jámbor Cecília is tagja a csapatnak, így a keret több mint fele a klubunkból érkezett. A legfontosabb a mutatott játék képe lesz, illetve az adott szituációkra adott válasz; elsősorban felkészülésként tekintünk erre az eseményre.”

A 2006-os és 2007-es születésű röplabdások jövő hétfőn játsszák az első mérkőzésüket Olaszország ellen; a részletes program ITT érhető el.

A borítókép forrása: MOB-Média


Hirdetések