Nagy Dániel, 2023.07.12. | Birkózás

A kaposvári U15-ös Eb-n négy birkózónk is szőnyegre állt, akik közül Sillei Janka meg sem állt az aranyéremig a 39 kilósok között.

Négy birkózónk is beverekedte magát az U15-ös válogatottba, amely néhány nappal ezelőtt a hazai rendezésű korosztályos Európa-bajnokságon bizonyíthatott. Az esemény előtt szakosztályunk edzője, Wöller Gergő úgy fogalmazott, hogy a korengedménnyel induló, még két év múlva is a serdülők közé tartozó Sillei Jankával kapcsolatban titkon éremben bízik, míg a fiúk (Pécsi Szebasztián, Kiryl Shumeiko és Láng Vince) esetében a becsületes helytállás az elsődleges cél, esetükben minden nyert meccs komoly sikert jelentene.

Ennek fényében nem panaszkodhatunk a végeredményre; Sillei Janka (39 kg) a korához képest rendkívül érett birkózással, pontot sem veszítve nyerte mindhárom meccsét, így felállhatott a dobogó tetejére. A fiúk esetében mindenki megnyerte a nyolcaddöntőjét, a legjobb nyolc között viszont kikaptak; vigaszágra Kiryl és Vince jutott, ám ott mindkettejüket megállították.

„Nagyon szorgalmas lányról beszélünk Janka esetében, aki ideális súllyal várta a versenyt. A sorsolás nem volt nehéz, ideálisnak is nevezhetjük, ennek ellenére láthatóan izgult az elején, jól jött, hogy nem legerősebb ellenfelek egyikével kezdett – kezdi az értékelését Wöller Gergő. – Erős, remek feje van a birkózáshoz. Nem volt csúcsformában, ennél még többet tud, de így, hogy az első világversenyén szerepelt, kívánni sem tudtunk volna szebbet. Alázatosan teljesített, az utolsó másodpercig küzdött, soha nem adja fel – ez az egyik legfontosabb a sportágunkban. A diadal után elszakadt a cérna nála; ahogy körbeszakadt a zászlóval, ahogy felállt a dobogóra, és még utána is… Legalább fél órán át pityergett örömében. Kifakadt belőle az izgalom, ami érthető módon volt benne egy ilyen szintű eseményen.”
 



 

A fiataljaink a hazai pályának köszönhetően plusz energiákat is mozgósíthattak, ráadásul népes vasasos küldöttség, szurkolótábor biztatta őket.

„A fiúk esetében kis elégedetlenség maradt bennem. Pécsi Szebi is korengedményes, ő még pici ebben a mezőnyben, ami rendkívül erős. Ehhez képest moldáv fiatalt kapott el a nyolcaddöntőben, majd a később Eb-bronzérmes örménnyel az eredményhez képest szoros csatát vívott. Nem ijedt meg, bátran ment bele az összecsapásba. Kiryl ügyes gyerek, amit Kaposváron is megmutatott, de az erősítésre még keményen rá kell feküdnie a folytatásban; fizikálisan messze előtte járnak, akiktől kikapott. Láng Vince jó sorsolást kapott, nagyon akart, talán összenyomta picit a teher. Nyert pozíciókból bukta el a pontokat, a vigaszágon 12–12-re, később szerzett akcióval esett ki, benne volt az esetében az érem. Elégedetlenek viszont nem lehetünk, hiszen jövőre mindannyian újra nekifuthatnak az U15-s Eb-nek. A hangulat pedig egészen remek volt, szerintem a szakosztályunk fiataljainak meghatározó élmény lesz, hogy végignézhették Janka diadalát; nagyjából negyven vasasos szurkoló biztatta.”

 


 


 

A győztes szemével

„Izgultam az elején, de miután felmentem a szőnyegre, teljesen felszabadultam. Idén még nem nagyon kaptam ki, jó formában éreztem magamat. Dobogóra szerettem volna állni, ez volt az előzetes célom. A döntő volt a legszorosabb meccsem, akkor már nagyon izgultam. A győzelem után nem tudtam elhinni, hogy sikerült; örültem, nagyon jó érzés volt. Sokat segített, hogy ennyien kiabálták a nevemet és biztattak. Most kezdődik a nyári szünet, lemegyünk a Balatonra, vidámparkba, majd a régi németországi osztálytársaimat is meglátogatom, akik szintén szurkoltak nekem; egy fehér pólóra ráírták magyarul, hogy »Hajrá, Janka, Te vagy a legjobb!«, ami nagyon jól esett” – foglalta össze a versennyel kapcsolatos gondolatait Sillei Janka.

 

A kaposvári U15-ös Európa-bajnokságon részt vevő vasasos fiatalok:

Lányok:
Sillei Janka (39 kg)

Szabadfogás:
Pécsi Szebasztián (38 kg)
Kiryl Shumeiko (41 kg)
Láng Vince (57 kg)

Hirdetések