Nagy Dániel, 2023.07.05. | Birkózás

A birkózók korosztályos világversenyeinek sorában az U15-ös következik: a csütörtökön Kaposváron kezdődő kontinensviadalon négy vasasos fiatal áll majd szőnyegre.

A nyári szezon beköszöntével sorban érkeznek az utánpótláskorú birkózók évadbeli legfontosabb versenyei. A múlt hét sajnos a szemszögünkből kevésbé sikerült jól, az U20-as Európa-bajnokságon a sérült Arszunkaev Musza távollétében egyedül Pók Karolina képviselte klubunk színeit. Az U23-as Eb-bronzérmes fiatal a 68 kilogrammosok között azonban nem tudott meccset nyerni, a negyeddöntőben a moldovai ellenfele 8–2-re verte, ami után a vigaszág sem jött össze a versenyzőnknek.

Csütörtökön az U15-ösökön lesz a sor, hogy megméressék magukat a korosztály kontinensviadalán, amit ráadásul Kaposváron rendeznek. Az angyalföldi fiatalok közül négyen is beverekedték magukat a válogatottba.
 


 

„Karolina veresége fájó, saját magán gyártotta a pontokat. Fejben nem volt ott. Pontszerző helyre vártuk, bíztunk a sikerben, de ez most nem az elképzeléseink szerint alakult – mondja szakosztályunk edzője, Wöller Gergő, aki az U15-ös fiataljainkkal folytatja. – Sillei Jankával kapcsolatban hangsúlyozom, hogy korengedménnyel indul, ő még két év múlva is a serdülők közé tartozik majd, ennek ellenére a hozzáállása, a felkészültsége alapján titkon vagy nem annyira titkon érmet is remélhetünk; emlékeim szerint az összes idei versenyét megnyerte, ráadásul a fiúk között is megmutatta már a tudását. Első Eb-je, de szerintem készen áll arra, hogy messzire jusson. A fiúk esetében a szintén korengedményes Pécsi Szebi kategóriája biztosan sűrű és nehéz lesz. Kiryl több nagy versenyen is fontos érmeket szerzett, esetében is kulcskérdés lesz a sorsolás; hasonló a helyzete Láng Vincének. A keleti versenyzők még nagy falatok lehetnek, ám könnyedén nyerhetnek meccseket az indulóink – minden ilyen siker sokat jelentene. Elsősorban a cél, hogy becsületesen helytálljanak, és sok tapasztalatot szerezzenek a folytatásra; mégiscsak az első világversenyük lesz ez. Harmincan-negyvenen biztosan ott leszünk a szakosztályból, hogy szurkoljunk nekik, remélhetőleg pozitív hatással lesz rájuk a hazai pálya.”
 

A kaposvári U15-ös Európa-bajnokságon részt vevő vasasos fiatalok:

Lányok:
Sillei Janka (39 kg)

Szabadfogás:
Pécsi Szebasztián (38 kg)
Kiryl Shumeiko (41 kg)
Láng Vince (57 kg)

Hirdetések